U18: gólzáporos meccsen 4 gólos győzelem

U18-as csapatunk három hét pihenő után lépett újra parkettre. Változatos meccset játszottunk Érden a Szigetszentmiklós ellen, s bár a hazaiak szereztek vezetést, hamar megfordítottuk az állást. Már 4-1-re is vezettünk amikor is azt hittük zsebben, amikor figyelmetlenségek lévén Lakit kiállították, az ellene megítélt büntetőt pedig értékesítette Östör. Sőt 1 perc múlva egy labdaeladás után egy gólra is felzárkóztak, amelyre Bíró góljával válaszoltunk. A második félidőben bár kiegyenlítettek a hazaiak, ezt követően végre koncentráltabban és nagyobb iramban kezdtünk játszani, amely kifizetődött, a végén pedig 10-6-os győzelmet arattunk. Széchenyi Zsombor 6 góllal oroszlánrészt vállalt a csapat mai győzelméből!

U18, Nyugati csoport, I. osztály:
Szigetszentmiklós - Újpest FC-220Volt 6-10 (3-5)
Érd, Treff csarnok, 50 néző. V: Liebhardt, Molnár, Kovács
Gólszerzőink: Széchenyi Zsombor (6), Móder Márk (2), Bíró Benedek, Rácz Olivér

Jegyzőkönyv