1% - az utánpótlásért! Adószámunk:18135705-1-41

Irány a felsőház! Interjúsorozatunk első részében kapusunk, Horváth Geri válaszol!

Több változás is történt csapatunknál az utóbbi időben. A legjelentősebb, hogy az őszi csapatból távozott Szabó Zsolt, aki Ausztriában kapott munkát. Ezzel együtt új csapatkapitányunk lett, mégpedig Horváth Gergely személyében, aki már ősszel is viselte néhány alkalommal a szalagot. Újdonsült „csékánkkal” beszélgettünk az eddigi pályafutásáról, új szerepköréről, valamint azon örömteli eseményről, hogy csapatunk a Kincsem elleni győzelemmel bejutott az NB II felsőházába. Geri értékelte is az eddigi teljesítményünket és elmondta mit vár a rájátszástól, illetve üzent szurkolóinknak is!

- 2017 őszén csatlakoztál hozzánk és úgy alakult, hogy mostanra te lettél a legrégebbi harcos! Szabó Zsolt távozásával pedig megörökölted a csapatkapitányi szalagot is! Mit jelent ez neked?

- Igen, már másfél éve, hogy csatlakoztam a csapathoz, egy jó barátom Zoufal Nándi invitálására, aki sajnos utána már nem sokáig volt a klubnál, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy mi azt szerettük volna. Azóta elég sok minden változott, remélem, hogy csak jó irányba. Ami a csapatkapitányságot illeti minden sportolónak nagy megtiszteltetés egyrészt a válogatottság, másrészt, ha csak kicsiben gondolkozunk, akkor egy közösség kapitányának lenni. Nagy felelősségnek élem meg ezt az egészet, viszont nagyon örülök neki, hogy ez így alakult. Zsolti távozását személy szerint nagyon sajnálom, mert mind emberileg, mind játékostársként én nagyon-nagyon szerettem őt, és szeretem őt a mai napig. Bízom benne, hogy valamikor visszatér hozzánk, és akkor visszaadhatom neki ezt a szalagot.

- Mikor kezdted a futsalt és újpesti pályafutásod előtt milyen csapatokban szerepeltél? Mi volt a legjobb eredményed?

- Viszonylag későn, talán 8-9 éve kezdtem futsalozni. Vácon a nagypályás csapatban játszottam, amikor az azóta sajnos elhunyt Császár Gyula – aki nagyon sokat tett a magyar futsalért – invitálására próbáltam ki a kispályás játékot. Mindig szerettem a téli teremtornákat, úgyhogy örömmel vállaltam el ezt a dolgot. Ott első évben megnyertük az NB II-es bajnokságot egy olyan erős Dunkakeszi előtt, ahol olyan nevek játszottak, mint Horváth Feri, Temesi, Bita, vagy Fehér Zsolt. De az önkormányzat nem akarta, hogy felkerüljünk, így elkerültem Csömörre, ahol 5 évet húztam le. A legnagyobb eredményem talán, hogy a Rubeolával Final Fourt játszhattunk, és ott 3. helyen végeztünk.

- Nagypályán meddig jutottál?

- Elég érdekes kuriózum, hogy ifista koromban a Ferencvárosban szerepeltem, ahol  19 éves koromban sajnos nem túl szépen váltunk el, és azóta nincs is semmilyen kapcsolatom a zöld-fehérekkel. Utána elég sok helyen megfordultam. Sajnos az NB I-ben sosem léphettem pályára, de két első osztályú klubnál, Tatabányán és Fehérváron is voltam 3. számú kapus, a Ligabajnokságban szerephez is jutottam. Fehérváron kupagyőztes is vagyok, bár a felnőtteknél csak edzőmeccsen tudtam bemutatkozni, de így is sok élménnyel gazdagodtam. Legmagasabb osztály, ahol játszottam az NB II, Vácon húztam le 4 évet. 20-30 NB II-es meccsem van és körülbelül dupla ennyi NB III-as, és jó pár Ligabajnoki találkozó.

- A tavalyi év nem sikerült jól a csapatnak, idén viszont ott vagyunk a felsőházban! Mit gondolsz, ott mire lehetünk képesek?

-  A tavalyi évben is több lehetett volna, csak sajnos akkor több egyéb tényező is közrejátszott abban, hogy így szerepelt a csapat, de abból csak tanulni lehet és csak előre nézni. Az idei csapat egy nagyon fiatal, és szerintem sokra hivatott brigád. Már az nagydolog, hogy viszonylag rutintalanul sikerült bejutnunk a felsőházba már két fordulóval az alapszakasz vége előtt. Azt gondolom, hogy most már mindenki nyugodtan játszhat, igazából tét nélkül, hiszen a feljutásra nem készülünk még. Itt vannak még nálunk előrébb tartó csapatok, akiket ugyan meg tudunk szorongatni,  de talán ők kiegyensúlyozottabbak, mint mi. De azt gondolom, hogy a 4-6. hely bármelyike reális lehet számunkra, ha jól jönnek az eredmények és végre az eddigi nyomás nem lesz a vállunkon, akkor még a dobogóra is odaférhetünk.

-  A Kincsem elleni meccs előtt láthatóan felspannoltad magad és a csapatot is. Mit jelentett neked ez a siker?

- Ez egy olyan meccs volt, amire tényleg azt lehetett mondani, hogy ha csapatkapitányként nem sikerül a brigádot összerántani, ha most nem sikerül őket belehajszolni a győzelembe, akkor könnyen alsóház lehetett volna a dologból. Pontosan ezt akartam elkerülni, hiszen Vadászi Edut leszámítva, aki most tért vissza a csapathoz, csak én vagyok már itt abból a tavalyi csapatból, amely végigszenvedte azt az alsóházi rájátszást, ami után kiestünk. Szerintem, ha bárki más átélte volna azt az évvégét, amit én, akkor mindenki más úgy gondolta volna, hogy ez életünk meccse, legalábbis most itt rövidtávon. De hálaistennek mindenki maximálisan odatette magát, és kihoztuk azt ebből a meccsből, amit lehetett. Nagyon remélem, hogy ez a siker mindenki számára ösztönző lesz. Nekem mindenképpen az, mert én is mindig először magamban keresem a hibát. Voltak itt jó meccsek minden csapattagtól, köztük tőlem is, de úgy érzem, hogy 1-2 hónapja az igazán kiugró teljesítménnyel már tartoztam a csapatnak. Azt gondolom, hogy ez a meccs most jól sikerült. Jól láttad, hogy iszonyatosan próbáltam magamat is, a csapatot is motiválni. Maximális koncentrációval és minden idegszálammal arra figyeltem, hogy ez a meccs jól alakuljon és felsőházat játszhassunk, és hála a csapatnak ez összejött.

-  Most már nyugodtan játszhatunk a továbbiakban. Benne van esetleg egy nagyobb bravúr is a csapatban?

- Ezt a felsőházi rájátszást kicsit be lehet áldozni a tanulásnak, hogy legyen egy kialakult játéka a csapatnak. Most már nem lesz eredménykényszer, a dobogót már nagy bravúrnak venném, hiszen van 2-3 csapat, akik előrébb tartanak nálunk, vagy rutinosabbak, de azt gondolom, hogy most már ideje lenne elkapnunk a Csengert. Úgy gondolom, hogy bennünk van a bravúr lehetősége, de nem szabad nagyobb elvárásokat támasztani a csapat elé. Szerintem már nagyon jó eredmény, hogy itt vagyunk a felsőházban, és most már jó meccseket kell játszani, és építeni a jövő brigádját.

 

 - Hogyan készülsz a meccsekre? Van esetleg valami rituáléd?

- Igen, elég babonás vagyok. Fiatal koromban, amikor még úgy voltam vele, hogy én ebből fogok megélni és eltartani a családot, akkor több ilyen rigolyám volt, de a mai napig megvan 1-2 dolog, amit babonaként megtartottam. Kis apróbb-cseprőbb szeánszok, amiket meccsek előtt elnyomok,  de mint minden babonás, bolond kapus, nem fogom ezeket megosztani, mert akkor biztos, hogy nem fognak számítani a jövőben.

-  A Kincsem elleni idegenbeli meccsre néhány szurkoló is elkísérte a csapatot. Szerinted mennyit jelentene, ha egy nagyobb szurkolótábor biztatna benneteket?

- Minden egyes csapatnak, vagy minden egyes csapatsportágban szereplő játékosnak rengeteget jelent, hogyha szurkolói ott vannak, biztatják őket. Biztos vagyok benne, hogy akár majd az új csarnokban, vagy akár már most a felsőházi rájátszás mérkőzésein is minél több ember jönne ki és szurkolna nekünk, annál jobb kedvvel és annál nagyobb erőbedobással tudnánk játszani. De nyilván ezt nekünk kell kivívni magunknak a jó játékkal és a jó eredményekkel.

-  Mi a mostani csapat legnagyobb erőssége? És miben kell még fejlődnünk?

- Talán furcsán hangzik, de a legnagyobb erényünk a fiatalság, illetve, hogy sokat tanulhat még ez a csapat. Rengeteg fantázia van a gárdában, és sok olyan fiatal játékosunk is van, akik akarnak is tanulni. Viszont ez a legnagyobb gyengeségünk is, és ezt úgy hívják, hogy rutintalanság. Nagyon sok egyéni hiba van, ami ebből adódik, például a koncentrációs zavarból, és bár ott vagyunk a felsőházban, azt gondolom, hogy még mindig a rendezetlen védekezésünk a legnagyobb hibapontunk, illetve mint minden fiatal csapat, sokszor kapunk gólra gólt. Nagyon sokszor az van, hogy nem tudunk fejben összeállni egy kapott gól után és hibára hiba jön. Szerintem, ha ezen tudunk változtatni, akkor nagyon szép jövő előtt állunk.

Ami pozitívum, hogy nagyon nagy erősségünk a csapatszellem, ami a pályán még nem is mindig látszik, de akár a kis csengeri túránkból, vagy az évzárónkból, vagy a szűkebb körökben megrendezett találkozókból azt lehet látni, hogy ez egy nagyon jó brigád. Én is szeretek lejárni edzésre, jó hangulat van, néha talán túl jó is, ami picit a munka kárára megy, de azt gondolom, hogy itt nagyon jó emberkék vannak, és ez egy olyan brigád, ahova jó tartozni. Talán meg merem kockáztatni, hogy amióta itt vagyok ez most a legjobb csapat emberileg, nagyon jó a szellem.

-  Összességében hogyan értékeled a csapat és a saját teljesítményedet ebben a szezonban?

- Magammal nagyon kritikus vagyok, ezt még a váci kapusedző verte belém. Ha például négyen hozzák rám a labdát és kipasszolják, akkor is hajlamos vagyok azt nézni, hogy mit lehetett volna másképp csinálni. De szerintem ez az egészséges hozzáállás, mert mindenkinek előbb magában kell keresni a hibát. Azt gondolom a saját teljesítményemre, hogy felemás. Voltak nagyon jó meccseim, ahol tudtam pontokhoz segíteni a csapatot, de voltak olyan rossz pillanatokban, ha nem is potya, de védhető gólok is, amiknél hibáztam, hogyha akkor egy jobb döntést hozok, akkor másképp alakul egy meccs. Ezeken kell változtatni, és ezért nagyon örülök annak, hogy Ács Gabi személyében kaptunk egy kapusedzőt, akinek a munkáját már most a Kincsem ellen éreztem magamon, hogy tudott segíteni a tanácsaival. Illetve saját magam és remélem az ő nevében is mondhatom, hogy Grasivel, Graeser Krisztiánnal nagyon jó a kapcsolatunk pályán belül és kívül egyaránt, nagyon jól segítjük egymást. Ha ő véd, akkor én vagyok mellette teljes mellszélességgel, hogy neki jól sikerüljön, és én azt gondolom, hogy amikor én vagyok a pályán, akkor ő is nagyon szurkol nekem. Ott segítjük egymást, ahol tudjuk. Azt gondolom, hogy fejlődésre is ösztökéljük egymást azzal, ha jobb és jobb teljesítményt nyújtunk. Szerintem ez ilyen szempontból most nagyon jól összeállt Ács Gabival együtt. A csapat teljesítményét is felemásra értékelem. Megvertük a másodikat és a harmadikat idegenben, viszont ki tudtunk kapni az utolsó háromtól csont nélkül, egy Kistarcsától oda-vissza. Úgyhogy rapszodikus a szereplésünk, de én ezt még betudom a fiatalságnak, illetve annak, hogy még újak vagyunk egymásnak. Még tanulási fázisban vagyunk, még jobban össze kell rázódni az idézőjeles tét nélküli felsőházban és figyelni kell Potinho mester tanácsaira, többet edzésre járni és meg kell tanulni nyerni, meg kell tanulni egymásért küzdeni. Ha ezeket az apróbb finomságokat és az utolsó döntéseket tudjuk csiszolni, akkor biztos vagyok benne, hogy jövőre a Top 3-ért küzdhetünk, ezzel a csapattal.