Újpest Futsal Club nyári tábor!

Statisztikák a 2018-2019-es bajnokságról

Nézzük meg az Újpest Futsal Club 2018-2019-es statisztikáit, amely alapján teljes képet kaphatunk a bajnokságban való szereplésünkről.

Az alapszakaszban 20 mérkőzésen 9 győzelem, 1 döntetlen, 10 vereség és 92-77-es gólkülönbség állt a csapat mellett, amely 46%-os teljesítmény, ezzel pedig a 6. helyen jutottunk be a rájátszásba, amely 1 bónuszpontot eredményezett.
A rájátszásban 10 mérkőzésen 3 győzelem, 1 döntetlen és 6 vereség, 25-44-es gólkülönbség a mérlegünk, amely csak 33%-s teljesítmény. Ez a bónuszponttal együtt 11 pontot eredményezett, amellyel 5. helyen fejeztük be az évet. Összesen tehát 30 mérkőzésen 12 győzelem, 2 döntetlen és 16 vereség áll a csapat neve mellett, 117 rúgott és 121 kapott gól, 36+1 gyűjtött pont a megszerezhető 90+7-ből. Ez 40%-os összesített teljesítményt eredményez azonban némileg
 jobb képet ad, hogy az első négy csapat ugyanabban a sorrendben végzett az alapszakaszban mint a rájátszásban, csupán az Újpest tudott előzni, méghozzá a Gyöngyöst.

Az ellenfeleket vizsgálva elmondhatjuk, hogy a Gyöngyös és a Kartal ellen szereztük a legtöbb pontot, 4 találkozóból 3-szor is legyőztük őket. Százszázalékosan szerepeltünk ugyan a Kincsem Lovaspark ellen, de őket csak kétszer tudtuk legyőzni, hiszen az alsóházban folytatták a bajnokságot. Két csapat ellen maradtunk pont nélkül, és mindkettő igen fájó. Az egyik a Kistarcsa, aki újonc volt de kétszer is kikaptunk tőlük, a másik az FTC, akik négy alkalommal is legyőztek minket. Rajtuk kívül szintén gyengén teljesítettünk a Csenger ellen, akik ellen csak 1 döntetlenre futotta a 4 meccsen. Ha azt vizsgáljuk, hogy az alapszakaszban miért nem végeztünk előrébb, akkor azt láthatjuk, hogy az alsóházi csapatok ellen rendkívül sok pontot hullajtottunk el. Veretlenek maradtunk még a Kazincbarcika ellen is, 1 döntetlen és 1 győzelem két mérkőzésen. Fontos és kiemelendő, hogy a télen meglehetősen sok változáson ment át a csapat a játékoskeretet illetően: Bita Mátyás, Héger Attila eligazolt, Illovai Balázs, Szabó Zsolt, Nagy Dániel, és Bakay Ferenc korábbi alapemberek sem tudták vállalni a játékot tavaszra, még ha utóbbi 2 mérkőzésen játszott is a szezon végén. Melléjük jött még, hogy a rájátszásban Póta Balázs is súlyos sérülést szenvedett. Ezek fényében azért más megítélés alá is helyezhetőek a számbeli statisztikai számok.

A legnagyobb gólarányú győzelmünket a Nyírbátor ellen arattuk a 3. fordulóban (10-0), a legnagyobb verést pedig a Kartaltól (1-6 odahaza) és a Kecskeméttől (0-5 idegenben) illetve az FTC-től (2-7 odahaza) kaptuk a rájátszásban. Összességében elmondható, hogy nem szaladtunk bele nagy gólarányú zakókba, ami pozitívum. A legtöbb gólt a Kazincbarcikának rúgtuk - 11-6-ra nyertünk otthon, míg idegenben 8-4-re a Kartalt győztük le hasonlóan sok gólt szerezve. Szintén két magabiztos győzelmünk volt idegenben, a Kincsem és a Gyöngyös ellen 6-1-re tudtunk nyerni.

Az alapszakaszban hazai pályán 6 győzelem, 0 döntetlen 4 vereség jónak mondható, idegenben a 3-1-6-os mutató már kevésbé. A rájátszásban hazai pályán az 1-1-3 szintén elmaradt a várakozásunktól, az idegenben elért 2 győzelem és 3 vereség azonban tűrhetőnek mondható. 

Összességében elmondható, hogy ezek a számok jelentős előrelépést mutatnak a tavalyi kínkeserves évet követően.

Lássuk az egyéni statisztikákat:
A legtöbb mérkőzésen Horváth Gergely és Horváth László volt nevezve (28-28 meccs), utóbbi mindegyik alkalommal pályára is lépett. Utánuk Kavalecz Márk (27) és Graeser Krisztián (27) következik, ahol előbbi szintén pályára is lépett mindegyiken. Szintén sokszor lépett pályára Péter Mátyás és Matyó Máté is, ők 25 alkalommal szerepeltek.  A többiek közül csak Póta Balázs érte el a 20-as határt, amely azért mutatja, hogy vezetőedzőnknek meglehetősen hiánycikk volt az idei évben egy úgymond „alapcsapat” állandó szerepeltetése, hiszen ha a két kapust kivesszük akkor csak 5 játékost találunk 20 fölötti mérkőzésszámmal. Összesen 32 játékos lépett pályára, amely igencsak nagy szám, igaz ebből 9-en 5-nél is kevesebbszer.

Gólok:
Összesen 117 gólt szereztünk és 121-et kaptunk (alapszakaszban 92-77, rájátszásban 25-44). A legtöbb találatunkat a nyáron Gyömrőről igazolt Horváth László szerezte, 32 gólig jutott, aki önmagához mérten is remek szezont futott, hiszen tavaly csak 25 találatig jutott a Gyömrő színeiben. Elmondható tehát: neki is jót tett, hogy a lila-fehér mezre váltott. A képzeletbeli dobogó második és harmadik fokán Póta Balázs (11 gól), majd utánpótlás edzőnk Kavalecz Márk végzett.

Házi góllövőlista:
32 gól: Horváth László (11) - 28 meccs
11 gól: Póta Balázs (1) - 20 meccs
10 gól: Kavalecz Márk (3) - 27 meccs
  9 gól: Szabó Zsolt (-) 10 meccs
  9 gól: Bakay Ferenc (1) 15 meccs
  7 gól: Péter Mátyás (1) 25 meccs
  6 gól: Héger Attila (-) 9 meccs
  5 gól: Nagy Dániel (-) 10 meccs
  5 gól: Matyó Máté (-) 25 meccs
  4 gól: Illovai Balázs (-) 13 meccs
  4 gól: Bihari Dávid (2) 11 meccs
  3 gól: Vadászi Edward (1) 12 meccs
  3 gól: Reich Martin (-) 5 meccs
  2 gól: Bita Mátyás (-) 5 meccs
  2 gól: Kapcsos Vince (2) 4 meccs
  1 gól: Gyárfás Tamás (1) 13 meccs 
  1 gól: Namquita Roland (-) 1 meccs
  1 gól: Jaime Hidalgo(1) 8 meccs
Öngól: Halász Tamás (1) (Gyöngyös)

(zárójelben a rájátszásban szerzett gólok)

Lapok:
Nem voltunk kifejezetten durva csapat, de három piros lapot is kaptunk, igaz ebből kettő is vitatható volt. Dollinger Gyula a 2. fordulóban (Kecskemét, otthon), Póta Balázs a 4. (Kazincbarcika, idegenben), míg Péter Mátyás a 18. körben (Kecskemét, idegenben) jutott a kiállítás sorsára. Mindhárom játékosunk második sárga lappal került kiállításra.
Sárga lapok tekintetében Matyó Máté (5), Póta Balázs (5), Gyárfás Tamás (4), Nagy Dániel (4) Nagy Zsolt (3), Szabó Zsolt (3), Vadászi Edward (3), gyűjtötték a legtöbbet. 

Kiemelendő még kapusaink javára, hogy a bajnokság során nem kaptunk gólt kisbüntetőből (10 méteres), pedig az ellenfelek 8 alkalommal is próbálkozhattak, de Horváth Gergely és Graeser Krisztián valamennyit kivédte. Negatívum, hogy nem is szereztünk, pedig négyszer is próbálkoztunk. Büntetőből azonban kaptunk de csak 5-ből 3-at, ami szintén jó teljesítmény kapsaink részéről (Graeser kétszer is védett). A javunkra azonban csak kettőt ítéltek meg a játékvezetők, de azt be is lőttünk  Horváth László és Bihari Dávid révén.