Debreceni meccsel zárult az edőztábor

A tegnapi Berettyóújfalui mérkőzés után este egy kis csapatösszetartás volt, s bár másnap délelőtt szabad foglalkozást kaptak a srácok, mégsem lehet azt mondtani, hogy túl fittek lettünk volna a DEAC elleni délutáni mérkőzésre, hiszen egy napon belül már a második nálunk nagyobb iramot diktáló NB I-es ellenfellel találtuk szembe magunkat. A 2x35 perces mérkőzésen ezúttal az elejétől fogva mindenkire számított Póta Balázs, sőt önmagát csak a második félidőben szerepeltette. A 4-1-es félidő után végül 7-2-es végeredményt hozott a még budakalászi sportcsarnoknál is tapadósabb talajon.

Felkészülési mérkőzés:
DEAC - Újpest FC220Volt 7-2 (4-1)
Debrecen
Gólszerzők: Szabó Tibor, Hegedűs Dániel

Újpest: Graeser - Kavalecz, Szabó T., Kulcsár, Szücs Á. - Horváth L., Hegedűs, Zsoldos, Szita, Póta, Vitor, Jucimar, Wesley, Tyukász (k), Dohány (k)

A mérkőzés után haza indult a csapat, kedden pihenő, szerdán edzés, csütörtökön pedig várhatóan még egy eddig be nem tervezett edzőmeccsünk lesz a 5 Stars ellen.