Edzőmeccs: nem sikerült megszorongatni az MVFC-t

Az edzőtábor záró napján a bajnoki címvédő BL-re készülő Mezei-Vill Berettyóújfalu ellen készülhettünk. A mérkőzésen nem lépett pályára csapatunkban Fekete Márk és Fekete Olivér, akik nagypályás bajnokit játszottak, valamint munkahelyi elfoglaltsága miatt hiányzó Dohány Dominik. Megérkezett viszont a helyszínre Kulcsár Gábor és Bálint Tibor, akik reggel csatlakoztak a társakhoz.

Bár előzetesen talán abban bíztunk, hogy sikerül kis gólkülönbségen tartani a bomba erős hazaiakat, ám ez végül nem jött össze. Az 5. percben Borges lehúzása után Nehéz Krisztián találatával ugyan megszereztük a vezetést, ám ezt követően más sebesség fokozatra kapcsoltak a piros-fehérek és a szünetig 4 góllal megterhelték Tyukász kapuját. A második félidőben sem hagyták alább a hazaiak és bár Póta passza után Nehéz ismét eredményesnek bizonyult, Varsányi kapust is többször mattolták a hazaiak így végül sima 9-2-es vereséget szenvedtünk.

Ezen a mérkőzésen is bebizonyította a hazai csapat, hogy komoly szintet képvisel és minden bizonnyal idén is az arany első számú várományosai lesznek. Számunkra pedig utat mutattak, hogy milyen szintet kellene elérnünk néhány év múlva.

Edzőmérkőzés:

Mezei Vill FC-Berettyóújfalu - Újpest RFC-220Volt 9-2 (4-1)
Berettyóújfalu, Pállfy István Rendezvénycsarnok, 50 néző

Újpest: Tyukász (Varsányi) - Borges, Lineker, Nehéz, Józsa, Kulcsár, Póta, Bálint T., Hassan, Matyó, Kavalecz

Gólszerzők: Rábl (2), Alvarito (2), Kártik (2), Diece, Darózczi, Sipos, ill. Nehéz (2)

A mérkőzés összefoglalója: itt érhető el

Képeink a meccsről és az edzőtáborról pedig facebook oldalunkon.

A következő edzőmérkőzés sem tűnik sokkal könnyebbenk a Póta legénység számára, hiszen pénteken Szombathelyre látogatunk a Magyar Kupa győzteshez.