Tyukász Péter: Mindkét csapatnak a szezon egyik legfontosabb meccse a derbi

Az elmúlt és a következő mérkőzéssel kapcsolatban rutinos kapusunkat Tyukász Pétert kérdeztük, aki idén eddig 3 bajnoki mérkőzésen kezdett Póta Balázs csapatában és ezeken mind kiváló teljesítményt nyújtott. A bajnok Berettyó ellen 3-szor, míg Kecskeméten és a Nyírgyulaj ellen mindössze egyszer kapitulált - sőt ez utóbbinál nem is az ellenfél által. "Tyuki" amellett, hogy tősgyökeres újpesti (a Szusza Ferenc Stadiontól 2 utcára lakik) a csapat rangidős játékosa is a maga 31 évével. 

- Hétfőn kiváló teljesítményt nyújtottál ismét, hiszen akárcsak Kecskeméten, ezúttal is csak egy kapott góllal zártunk, hogyan értékeled az elmúlt meccset?

- A hétfői mérkőzés nagyon fontos volt a csapat számára, hiszen ezzel az első győzelemmel lélektanilag sokat léptünk előre. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük a 3 pontot, és végre a mi javunkra billent a mérleg nyelve, gondolok itt a korábbi Aramis és Kecskemét elleni mérkőzésekre, ahol csak egy hajszállal maradtunk le a pontszerzésekről. Természetesen örülök a saját teljesítményemnek is, jó érzés, hogy azokon a meccseken, amelyeken lehetőséget kaptam kevés gólt szereztek az ellenfelek, illetve boldoggá tesz az az érzés is, amikor az ellenfelek is gratulálnak a teljesítményem miatt a mérkőzések után. Mindig ez az egyik legnagyobb elismerés. Szerencsére hétfőn ez egy győzelmet jelentett a csapat számára.

- Mit vársz a derbitől?

- Egy derbi az minden sportágban derbi. Mindkét csapatnak a szezon két legfontosabb meccse az egymás elleni ütközetek. Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Szerintem semmit nem jelent, hogy a Ferencváros még nem szerzett pontot, hiszen  9-10 kiváló képességű futsalossal rendelkeznek csapat szinten, akik már az NBI-ben és a magyar válogatottban is letették a névjegyüket korábban, emellett pedig hazai pályán játszhatnak. Viszont a mi csapatunkat sem lehet leírni, feljövőben vagyunk, szeretnénk győztesen elhagyni a parkettát pénteken. Abban biztos vagyok, hogy szoros és izgalmas mérkőzés lesz, remélhetőleg minél több szurkoló előtt, hiszen ez a párharc jó népszerűsítése lehet a sportágunknak.

- Milyen most Újpesten a hangulat, mennyire értünk már össze?

- Sokat javított a hétfői győzelem, mondhatjuk, hogy remek hangulatban készülünk a pénteki Ferencváros elleni mérkőzésre, bár korábban sem volt gond, elég jó közösség kezd kialakulni. Meccsről-meccsre egyre jobban összeáll a keretünk, az idegenlégiósok is egyre jobban beilleszkednek és segítségünkre vannak, bár még mindig kell idő ahhoz, hogy teljes mértékben "egyben legyünk". Be szeretnénk bizonyítani, hogy az Újpestnek helye van a bajnokság középmezőnyében és mi lenne erre jobb alkalom, mint egy derbi, amely talán nagyobb nyilvánosságot kap a többi mérkőzéshez képest. Szerintem minden csapattársam nevében mondhatom, hogy nagyon várjuk a pénteket.

A mérkőzés 20:15-kor kezdődik a Kőbányai úton található Elek Gyula Sportcsarnokban (bejárat a Kismartoni útról). A belépő 500 Ft lesz és a helyszínen kapható.