Ma este a Berettyó otthonába látogatunk!

A mai napon az MVFC Berettyóújfalu vendégei leszünk 18 óra 30 perctől. A legutóbbi 3 meccsen 7 pontot szereztünk és ezzel felzárkóztunk a középmezőnybe, a 7. helyről várjuk az összecsapást, míg az MVFC az 5. helyen áll köszönhetően annak, hogy a legutóbbi fordulóban óriási meglepetésre kikaptak a TFSE otthonában. Tavaly is és idén is kiélezett meccseket vívtunk a Berettyóval, de a győzelmünk még várat magára. 

A 2020-21-es szezonban hazai pályánkon 3-1-re nyert a Mezei Vill, majd a visszavágón 3-2-es vereséget szenvedtünk. Találkoztunk a Magyar Kupa elődöntőjében is, ahol szintén egy góllal, 6-5-re maradtunk alul, amit parádés második félidei játékunknak köszönhettünk.

Az idei szezonban a 2. fordulóban futott össze a két gárda, ahol bár hiába egykapuztuk végig a második játékrészt, mégis 2-1-es vereséget szenvedtünk. Épp itt az ideje tehát, hogy megforduljon a szerencsénk és ezúttal mi örüljünk a mérkőzés végén!

Az MVFC előző hazai találkozójáról nem volt élő közvetítés, igyekszünk utánajárni, hogy a mai mérkőzés látható lesz-e a Youtube-on.