Utánpótlás eredmények

AZ U11-nek az U17-nek és az U20-as csapatunkak volt mérkőzése ezen a hétvégén. Mindenféle eredmény született - ahogyan szokták mondani - győzelem, döntetlen és vereség egyaránt. Az U11-es csapatunk egy bravúr győzelem és egy döntetlent ért el, amely mindenképpen megsüvegelendő, mert valódi kapus nélkül sikerült elérniük, ráadusul két előttünk álló csapat ellen szerepltünk. Az U17-es együttesünk ki-ki meccset vívott az Aramissal, végül meccs hajráját jobban bírta a budaörsi alakulat. Az U20-as csapatunknak nem volt sok esélye, ráadásul egyik meghatározó játékosunk - Panyi Kristóf - nélkül kellett játszania. Az első félidőben még remekül tartottuk magunkat, de a második félidőre elfogytünk. Nem is sikerült meglepetést szerezni a bajnoki címet talán ezzel a győzelemmel be is biztosító zöld-fehér-feketék ellen.

U11, Budapest, A-csoport
Kistarcsa
TFSE - Újpest FC-220Volt 5-5
Újpest FC-220Volt - Kistarcsa 7-2

Jegyzőkönyvek

U17, NB I, Nyugati csoport, 21.forduló:
Újpest FC-220Volt - Aramis SE 5-8 (2-2)
Gólszerzőink: Szilva (3), Tőkés (2)

Jegyzőkönyv

U20, NB I, Nyugati csoport, 21.forduló:
Újpest FC-220Volt - Aramis SE 0-7 (0-1)

Jegyzőkönyv