Az ES Hőszivattyú Kft kiemelt támogatónk lett

Már tavaly is megjelent molinó formájában az Újpest FC-220Volt mérkőzésein az Energy Save Hőszivattyú Kft, amely az idei szezon hátralevő részére nem csak hosszabbított, hanem emelt is a támogatásán, ezáltal pedig már csapatunk mezére is rákerül majd! Kepes Gábor a cég ügyvezetője régi újpesti lakos és szurkoló lévén, elkötelezett híve a lila-fehér színeknek, látja klubunk törekvéseit a fejlődés irányába, amelyet a cég támogatásával tovább szeretne segíteni. Talán nem véletlen az egybeesés azzal, hogy az utóbbi időben néhány mérkőzésünkre is kilátogatott, és megfogta őt a futsalos közeg.

A cégről kicsit bővebben: 
Az Energy Save Hőszivattyú Kft. több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, klíma és légtechnikai gépek forgalmazásával foglalkozó cég. A lelkes, elhivatott mérnökcsapat célja az, hogy egy olyan egyedi koncepciót és irányvonalat alakítson ki a piacon, amely egyedülálló gondolkodásmódot képvisel, mellyel nemcsak gépeket, termékeket, hanem egyedi megoldásokat és szolgáltatásokat is kínálunk Ügyfeleinknek.

Az innováció a mindennapi életünk része, elkötelezettek vagyunk a korszerű technológiák, gépek, berendezések iránt, és célunk, hogy elsőként ismertessük meg a világújdonságokat Önnel! 

https://eshoszivattyu.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/eshoszivattyu