Bajnok lett a női U19-es csapatunk!

Vasárnap este rendezték a Pest Megyei Futsal7vége utolsó játéknapját a Leány U19-es bajnokságban. Lányaink úgy várhatták a napot, hogy az éremszerzés már biztos volt, ám a sorsolás alakulása folytán az is várható volt, hogy az utolsó előtti meccs a bronz, az utolsó pedig az aranyéremről hivatott dönteni. Nem akármilyen sorozattal jutott el ide Sós László klubelnökünk csapata, aki a lányok vezetőedzői feladatait is ellátta, hiszen zsinorban 6-szor nyertek ezt megelőzően.

Az első meccsen az Érd csapatát győzték le a mieink méghozzá 2-0-ra, Kiss Laura két hosszú kapufánál menetrendszerűen érkező találatával. Az utolsó mérkőzésen az az UTE volt az ellenfelünk, akiktől az első meccsen bő egy hónapja 5-0-ra kikaptunk. Fűtötte tehát a mieinket a visszavágás. A meccsen azonban elég lett volna a döntetlen is. Az első félidőben Kiss Laura remekül érkezett a hosszún ismét, ezzel megvolt a megnyugtató előny. Ám ezt követően az UTE nagy erőket mozgósított, ám a védekezésünk rendkívül stabil volt. Egyetlen hibánkat azonban megbüntette az ellenfél és gólra váltotta. A második félidő hihetletlen izgalmakat, igazi döntőbeli hangulatot hozott. A meccs hajráját azonban jobban bírták a mieink idegekkel, és néhány másodperccel a vége előtt Kiss Laura bravúrosan levegőben úgy kapott bele az előre ívelt labdába, hogy az védhetetlenül a hálóba vágódott. Az óriási gólöröm ami ezután történt érthető volt, hiszen ezzel bizonyossá vált, hogy az Újpest FC-220Volt csapata lett az aranyérmes!

Újpest FC-220Volt - Érd VSE 2-0 (2-0)
G: Kiss Laura (2)

Újpest FC-220Volt - UTE 2-1 (1-1)
G: Kiss Laura (2)

A játéknap jegyzőkönyve.

Lássuk a győztes csapat névsorát:
Bencze Brigitta (kapus), Libor Málna (csapatkapitány), Kiss Laura, Neuhold Kamilla, Almásy Dorka, Fábián Lenke, Divinyi Kamilla, Buzás Luca, Szabó Emese
Edző: Sós László

Lányaink tavaly álltak össze, akkor az U17-ben az alsóházi rájátszást nyerték meg - későn az utolsó pillanatban csatlakoztunk a bajnokságoz és volt pl. olyan mérkőzés, amelyet nem tudtunk lejátszani létszámhiány miatt. Idén pedig tovább vittük és a lányok bebizonyították, hogy érdemes velük foglalkozni, hiszen pazar eredményeket értek el. 12 mérkőzésből 10 győzelem és 2 vereség, ráadásul az utolsó 8 meccset úgy nyerték meg, hogy mindössze 3 gólt kaptak (!!)

Fénykép albumunkért klikkelj a facebook oldalunkra.