Újpest FC-Borsod Volán: Edzői értékelések

_MG_2973-52.jpg

A mérkőzés után mindkét edző nyilatkozott honlapunknak, de igazából egyikük sem volt elégedett csapata teljesítményével. Vígh Ferenc, a miskolciak játékos-edzője előre látatlanban aláírta volna az eredményt, de a mérkőzés után már úgy vélekedett, hogy csak maguknak köszönhetik, hogy nem szereztek három pontot, míg Jávor István, az Újpest FC játékos-edzője nem volt maximálisan elégedett a csapat hozzáállásával. Elmondta, hogy tartott a mérkőzéstől, és a játékunk alapján nem is érdemeltünk győzelmet.

Vígh Ferenc:
– Megmondom őszintén, igazából félve érkeztünk ide, mert olyan híreket kaptunk az Újpestről, hogy nagyon jó csapat, nehéz feltörni őket, főleg hazai pályán. Igazából nem ezt kaptam a mérkőzésen vissza, csak nálunk is a játékosok egy része úgy jött le a pályáról, hogy tudása 50 százalékát sem hozta. Ez sajnos szégyen, mert nem az idősebb játékosokra gondolok, hanem a fiatalokra, de nekik is meg kell tanulniuk győzni. Egy perccel a vége előtt vezettünk egy góllal, egy Újpest ellen, 5-4-re, mindenkinek úgy kellet volna égnie, hogy ha törik, ha szakad, meg kellett volna akadályoznunk, hogy gólt kapjunk. Nem sikerült, ezért azt hiszem, hogy csak magunkat okolhatjuk, hogy nem szereztük meg a három pontot. Nem tudtuk kihasználni az emberelőnyös szituációt sem, de ha valaki azt mondja nekem meccs előtt, hogy mi itt ikszelünk, akkor el sem utazunk a talákozóra, látatlanban aláírtam volna. További sok sikert kívánok az Újpestnek!

Jávor István:
– Már a meccs előtt is mondtam, hogy nagyon tartok ettől a mérkőzéstől. Sajnos a félelmeim beigazolódtak, nem érdemeltünk győzelmet. Könnyen nyerhető mérkőzésen örülnünk kellett, hogy egyáltalán pontot szereztünk. Ez volt az első alkalom, hogy a játékosok hozzáállásával nem lehettem maximálisan elégedett. A mai mérkőzésen pont az hiányzott a csapatból, amivel eddig hoztuk ezeket a mérkőzéseket. Buta gólokat kaptunk, szerencsések sem voltunk, ahogy az ilyen meccseken lenni szokott. Kaptunk két olyan gólt, ami iszonyatosan szerencsés gól volt az ellenfél számára. Sajnálom, hogy így alakult, ezek azok a meccsek ahol nekünk pontot, pontokat kell szerezni. Hiába játszottunk jól a múlt héten Győrben, ha ezt a meccset nem tudtuk hozni. Mindenféleképpen tanulnunk kell a mai mérkőzésből. Keseregni nincs idő, pénteken lehet javítani. Teljesen más mérkőzés lesz a Vasas elleni, egy más felfogású csapat ellen, mi is mást fogunk játszani. Ami bosszantó, hogy szinte végig vezettünk a találkozón, és a végén nekünk kellett örülni a pontszerzésnek. A focinak vannak törvényszerűségei, és ez a mai mérkőzésen is bebizonyosodott. Gratulálok az ellenfélnek, hogy kihasználták a hibáinkat..