Jávor István: "Más felfogásban fogunk játszani, célunk a győzelem"

IMG_1353.JPG

Holnap este tehát a Fáy utcában a Vasas Fortuna vendégei leszünk. A mai edzés után Jávor István kihírdette a keretet, amely két helyen változik a hétfőihez képest. Nem lesz a csapattal az eltiltott Szimcsák Tamás és Smiri Norbert, aki a Vasas Fortuna kölcsönjátékosa, így a két csapat megállapodása alapján nem játszik klubja ellen. Helyettük viszont visszatér a csapatba Freud Gábor és Szűcs Richárd is.

Jávor István:
– Remélem túltettük magunkat a hétfői mérkőzésen. A keddi és a mai edzésen gyakoroltuk, hogy mit szeretnénk játszani holnap. Más felfogásban lépünk pályára, a célunk pedig mindenképpen a győzelem. Összeszokott, tudatos futsal csapat ellen fogunk játszani, de így is van esélyünk a három pontra. Remélem teljesen más arcát mutatja majd a csapat, mint a hétfői meccsen. A játékosok is tudják, hogy az akkori produkció kevés volt, és kevés lenne a Vasas ellen is. Jobb csapat az ellenfelünk, mit a borsodiak voltak, így harcosabban kell játszanunk. Az időpont körüli hercehurca semmilyen hatással nem volt a srácokra, ők ebből nem is érzékeltek semmit. Odamegyünk, lejátsszuk a meccset, és lehetőleg győzelemmel hazatérünk.

A tervezett keret:
Pátrovics, Totika, Szűcs, Takó, Freud, Jávor, Poncok, Kurucz, Zoufal, Fülep, Botos, Tvaruska