Újpest FC-Gyöngyös: Edzői értékelések

_MG_7329-35.jpg

A tegnapi Újpest FC–Gyöngyös (2-3) mérkőzés után a vendégek trénere, Baranyai Géza örült a győzelemnek, mert így a nyolc közé kerülésért versenyben maradt csapata, míg Jávor István, az Újpest játékos-edzője sajnálja, hogy ismét az utolsó pillanatokban veszítettük el a találkozót.

Baranyai Géza:

– Lekoporíztuk az őszi mérkőzést, azzal a különbséggel, hogy most mi nyertünk. Szinte ugyanazt a játékstílust játszó két csapat találkozott ma este. Szerintem mi most jobban akartuk a győzelmet, mint az Újpest. Nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, de ezek nagy részét ki is hagytuk. Szerencsére ez most nem bosszulta meg magát. Nagyon fontos mérkőzés volt ez számunkra, mert a Vasast és a Borsod Volánt mindenképpen meg szeretnénk előzni, és a legjobb nyolcba kerülni a rájátszásra.

Jávor István:

– Ezen a mérkőzésen mindkét csapat számára a pontok voltak fontosak, és kevésbé a jó játék. Nálunk meghatározó játékosok hiányoztak, sajnos a sok sérült miatt egy kicsit elfogyott a csapatunk. Ennek ellenére szerettük volna megnyerni a mérkőzést, amire minden esélyünk meg is volt. Sajnos ismét egy utolsó percben bekapott góllal szenvedtünk vereséget. Remélhetőleg a fontos mérkőzésekre ez megfordul majd. Aki ott volt, az küzdött becsülettel, de most csak ennyire tellett. Nagyon fontos pontokat veszítettünk. Pénteken már újra játszunk, a Győr elleni egy teljesen másfajta mérkőzés lesz. Köszönjük a közönségnek, hogy végig buzdították a csapatot!