Kovács Norbert: "Sokat köszönhetek az Újpestnek!"

Öt játékost igazolt az Újpest FC-220Volt a téli átigazolási időszak alatt. Az őket bemutató sorozat első tagja Kovács Norbert, aki nyolc év futsalos pályafutás után tért vissza Újpestre, ahol nagypályán ifi-junior pályafutását töltötte, és ahol három bajnoki címet és két gólkirályságot szerzett.

- Milyen érzésekkel jöttél az NB II-be? Miért választottad az Újpest Futsal Clubot?

- Teljesen pozitív és kellemes érzésekkel érkeztem, hiszen korábban 5 évig játszottam lila-fehér mezben, és közel áll hozzám a klub. A mai napig megismernek Újpesten a stadionban, és vannak ott barátaim. Korábban egyszer már szóba került, hogy ide igazolok körülbelül két éve, de akkor még nem jött létre az egyezség.

- Kikkel játszottál együtt újpesten? Kik voltak az edzőid?

- Feczesin Robi, Hrepka Ádám, Kiss Zoli, Szőke Jani, Hullám Attila, Demjén Gábor az ismertebb nevek, akikkel egy korosztályban játszottunk. De sok NBI-es újpesti is volt csapattársam, pl. Szélesi Zoltán, Vanczák Vilmos, Tokody Tibor és még sorolhatnám. Legjobb újpesti edzőim: Cseh András, Juhász Péter és Dudar György. Az 5 év alatt 3-szor bajnok lettem, és 2-szer gólkirályi címet szereztem, 2001-2002-ben 30 góllal, 2003-2004-ben 28 góllal. Sokat köszönhetek az Újpestnek! Mondhatjuk, hogy most visszatértem Újpestre!

Felső sor, balról jobbra: Fodor Ádám, Rottmann Sándor, Kovács Norbert, Bergmann Balázs, Feczesin Róbert, Kiss Zoltán, Hrepka Ádám, Kiss Sándor, Szőke János, Pethő Zsolt; Lent: Artz Dávid, Fülöp Ádám, Hullám Attila, Gendúr László, Dudar György edző, Endrédi István, Demjén Gábor, Kiss Tamás, Hibó Imre

 

Felső sor, balról jobbra: Fodor Ádám, Rottmann Sándor, Kovács Norbert, Bergmann Balázs, Feczesin Róbert, Kiss Zoltán, Hrepka Ádám, Kiss Sándor, Szőke János, Pethő Zsolt
Lent: Artz Dávid, Fülöp Ádám, Hullám Attila, Gendúr László, Dudar György edző, Endrédi István, Demjén Gábor, Kiss Tamás, Hibó Imre

- És rögtön egy meccsbe csöppentél bele! Milyen volt a társakkal való első találkozásnak a Dunaújváros elleni mérkőzés, hisz több új játékos is akkor csatlakozott a csapathoz?

- Az első meccs... Természetesen kicsit izgultam, hogyan fogadnak majd a társak és, hogy fog majd menni a játék. A Krisztiánt (Graeser) ismertem már és a Dalmát (Dalmady István – a szerk.) is, így azért annyira nem volt idegen a helyzet. A mérkőzésről úgy gondolom, hogy teljesen egyenlő partnerei voltunk a tabellán második helyen álló csapatnak. Akár még szorosabb is lehetett volna az eredmény, sőt még a győzelemre is volt esélyünk, ami mindenképpen meglepetés lett volna szerintem.

- Azóta eltelt egy hét, volt két edzés! Mit gondolsz, mire lehet képes ez a csapat?

- Nagyon fiatal a csapat, ami persze nem baj. Én úgy gondolom, hogy szükség van pár rutinos emberre, akik nagy segítségére lehetnek a csapatnak. És azért vannak az edzések, hogy minél jobban összeérjünk. Természetesen még nagyon sokat kell dolgozni. Bízom benne, hogy a csapattársak elfogadnak, és megfogadják majd a tanácsaimat, ami a segítségükre lehet.

- Az UTE ellen már sikerült gólt szerezned, gólpasszokat adnod! Hogy láttad a tegnapi meccset?

- Mindig nagy öröm megszerezni az ember első gólját az új csapatában. Örülök, hogy sikerült gólt rúgnom és gólpasszokat adnom, és időnként még egy-egy látványos megmozdulás is összejött. Szerintem valóban volt ekkora különbség a két csapat között, és ezt most nem bántásképpen mondom.

- Mit vársz a pénteki meccstől?

- Egyértelmű, hogy a pénteki, ELTE elleni mérkőzés már nehezebb feladat lesz, de ellenük is győzelmet várok a csapattól, és remélem nekem is sikerül ehhez jó játékkal hozzájárulnom.

- Nagykátáról, NB I-ből érkeztél, mi a különbség a két osztály között?

- Természetesen van különbség az NBI és az NBII között. Ami érzékelhető elsőre az a játékosok egyéni képességei és a játék gyorsasága, főleg, ha az úgynevezett profi klubokat nézem, úgymint a Győr vagy a Berettyó.

- Mi a legjobb eredményed a futsalban?

- A legjobb eredményem egy NB I-es bronzérem.

- Nagypályán jelenleg hol játszol, milyen poszton?

- Eddig Salzburgban éltem, és nagypályán az USV Plainfeld csapatát erősítettem. Azért mondom múlt időben, mert már szinte biztos, hogy itthon folytatom a nagypályás pályafutásomat.

- Ki a jelenleg legjobb Magyarországon játszó futsalos?

- A legjobb futsalos? Az Én véleményem szerint a Dunakesziben futsalozó Kun Gábor!

- Nyolc éve futsalozol, játszottál NB I-ben, NB II-ben, Milyen céljaid vannak még a futsallal?

- A céljaim, hogy minél több időt tudjak a pályán tölteni sérülésmentesen, és hogy minél nagyobb segítségére legyek jelenlegi csapatomnak, az Újpest Futsal Clubnak.

- Sok sikert ehhez, és már csak a futsalos újpesti gólkirályi cím hiányzik!

- Köszönöm, és úgy legyen!