Beharangozó: Újpest FC-220Volt - Vác

Egy évvel ezelőtt már sikerült, akkor hazai pályán 6-5-re legyőztük a váciakat, pedig az őszi mérkőzésen idegenben 7-0-ás vereséget szenvedtünk. Az idei váci találkozón 8-3-ás hazai siker született, holnap viszont újra visszavághatunk, amihez azonban mindenkitől maximális koncentrálás kell. Remélhetőleg holnap, munkaszüneti nap révén mindenki Zoufal Nándor edző rendelkezésére állhat, aki viszont biztosan nem léphet pályára, hiszen a pécsi kiállítása miatt két mérkőzésről elmeszelte a fegyelmi bizottság.

Az eddigi tavaszi fordulókban a váciak 10 pontot szereztek, hazai pályán legyőzték a Kecskemét és a Romhány csapatát, a Piliscsabával pedig döntetlent játszottak, az eddigi egy idegenbeli találkozójukon pedig egy góllal múlták felül a Tolnát, így a 4. helyen állnak a tabellán.

Az összesített mérlegünk szerint a váciak ellen eddig 4 vereség mellett éppen az az 1 győzelem áll a nevünk mellett, amelyet az előző szezonban szereztünk. Bízunk benne, hogy holnap tovább gyarapítjuk sikereink számát.

2016. 03. 14., Hétfő
21:20 óra

Újpest FC-220Volt – Vác 
21. forduló

Budakalászi Sportcsarnok
Omszk park 1.