Beharangozó: Soroksáron a Déli FC ellen!

Hétfőn újabb kemény erőpróba vár NB II-es csapatunkra. Ezúttal Soroksárra látogatunk, ahol a helyi sportcsarnokban a Vasas második gárdájának számító 1988 Déli FC fogadja Zoufal Nándorékat. Vendéglátóink ősszel egy kiélezett találkozón 5-4-re diadalmaskodtak otthonunkban. Ráadásul nem is akármilyen körülmények között, hiszen egy szerencsétlenül pattanó labda 4 másodperccel a mérkőzés vége előtt jutott a kapunkba! Nem is lehet más a cél a mai mérkőzésen, mint a visszavágás. Még egyszer nem lesz ilyen balszerencsénk!

A múlt heti Vác elleni siker is mutatja, hogy feljövőben van csapatunk, s hiába nem nyertünk még egyszer sem a Déli FC ellen az NB II-ben, viszont az NB I-ben már legyőztük a Vasas első csapatát is idegenben. Miért ne sikerüklhetne most ez az NB II-ben is.

Ami a csapatot illeti, sérült továbbra is Solti Attila, és a hétközben rúgást kapó Kolder Nagy Dániel játéka is kérdéses. Visszatérhet viszont az előző mérkőzést kihagyó Garami Mátyás.

A csapat nagyon elszánt, és arra készül, hogy megszerzi nagyedik tavaszi győzelmét.