"Három jó évet még szeretnék eltölteni a kapuban" Bravúrokkal a kapuban II. – Csicsó Sándor

Már 2010-ben is a csapat tagja volt, sőt be is mutatkozhatott az NB I-ben az Újpest Futsal Club színeiben, az alapszakasz utolsó mérkőzésén, majd 2014 őszén tért vissza, immár az NB II-be. Onnantól kezdve szinte kirobbanthatatlan a kapuból az immár 37 esztendős Csicsó Sándor, aki annak idején a Véber György által vezetett Újpest FC-Fót csapatának egyik kapusa is volt. Jóbarátja, Szőczei István érkezése óta felváltva védik a kaput, és mindketten sokat tettek azért, hogy bejutottunk a felsőházba, úgy hogy eddig az Újpest FC-220Volt kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban! Sanyi már az edzősködésbe is belekóstolt, hiszen utánpótlás kapusainknak kmeény edzéseket szokott vezényelni. Ezúttal az 1-es mezben védő kapusunkkal, Csicsó Sándorral beszélgettünk.

Zoufal Nándor: "Úgy érzem, itthon tudjuk tartani a három pontot"

Három hét szünet után folytatódik számunkra a bajnokság. Méghozzá egy rangadóval! A Kecskemét látogat hétfőn a Budakalászi Sportcsarnokba, ahol a szokásos időben, 21:20 órakor lépünk pályára. Mindkét csapat bejutott már a felsőházi rájátszásba, mégis van jelentősége a találkozónak, hiszen a helyezések sorrendje dönti el, hogy ki hány ponttal kezdi a hat csapat vetélkedését. A hétfői találkozó előtt Zoufal Nándor vezetőedzővel beszélgettünk arról, hogy ő miként várja a találkozót.

"Szeretném az évet egy éremmel a nyakamban zárni!" Bravúrokkal a kapuban I. – Szőczei István

Csapatunk viszonylag könnyen bejutott idén a felsőházi rájátszásba. Szembetűnő, hogy az Újpest FC-220Volt kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban, szám szerint 42-t az eddigi 16 mérkőzésen, ami kevesebb mint 3 kapott gólos átlag. Ebben nagy szerepe volt kapusainknak, Szőczei Istvánnak és Csicsó Sándornak, akik magabiztosan álltak a gólvonal előtt, és ha kellett, akkor bravúrokkal állták útját az ellenfelek lövéseinek. Elsőként Szőczei Pistivel beszélgettünk, aki a 24-es mezben védi kapunkat.

Újabb nagy igazolás – Hajdú Norbert visszatért Újpestre!

Újabb nagy igazolást jelenthetünk be! Az Újpest FC-220Volt leigazolta az Újpest és a Honvéd volt nagypályás játékosát, az NB I-ben 199 mérkőzésen 25 gólt szerző Hajdú Norbertet, így Kapcsos Vince után újabb volt újpesti első osztályú játékos csatlakozott csapatunkhoz. A 34 éves futballista több játékosunkhoz hasonlóan jelenleg Ausztriában nagypályázik, és emellett fogja erősíteni Zoufal Nándor gárdáját.

Majdnem másfél gól meccsenként – Szabó Zsolt

Folytatjuk játékosainkat bemutató interjúsorozunkat. Ezúttal Szabó Zsolt válaszolt kérdéseinkre. A siklósi születésű játékos már igen fiatalon, 16 évesen bemutatkozhatott a futsal NB I-ben, ahol 21 mérkőzésen is szerepelt. Újpestre 2016 telén került, és rögtön első fél szezonjában 18 gólig jutott. Ősszel sérülések és eltiltás miatt kevesebbet szerepelt csapatunkban, de január óta újra teljes értékű munkát végez. 8-as számú játékosunk eddig 20 mérkőzésen 27 gólt szerzett lila-fehérben!

Tartalom átvétel