Sok hiányzót kell nélkülöznünk Gyöngyösön

Ismét idegenben lép pályára az Újpest FC-220Volt, a múlt heti kecskeméti meccs után ezúttal Gyöngyösre látogatunk. Ezzel megkezdődik a rájátszás alsóházának második (utolsó) köre. Azaz már csak 5 forduló van hátra a bajnokságból. Bár az első két csapat, a Kecskemét és a Gyöngyös némileg elhúzott, mögöttük rendkívül szoros a mezőny, a Gödöllő, az Újpest, a Vác és a Gyömrő is 2 ponton belül helyezkednek el egymástól ebben a sorrendben a tabellán. Vendéglátóink hazai mérlege imponáló a rájátszásban 8-1-re verték a Kecskemétet és 3-1-re a Gödöllőt.

Csapatunk odahaza 6-3-ra legyőzte a Heves megyei alakulatot a rájátszás első fordulójában, ez mindenképp jó előjelnek mondható. Az alapszakaszban ugyanakkor 5-4-re vereséget szenvedtünk Gyöngyösön, pedig szinte végig vezettünk a mérkőzésen. Ezúttal talán még a korábbi meccseknél is nehezebbnek ígérkezik számunkra ez a találkozó, a korai kezdés (19:00 óra), azaz munkahelyi elfoglaltság és sérülések miatt (19 óra) ugyanis meglehetősen sokan hiányóznak az utazó keretből.

A legnagyobb hiányzó talán Simon Péter lesz, aki külföldön tartózkodik. Munka miatt Juhász Máté, Érsek Tamás és Kanalas László, sérülés miatt pedig az utóbbi meccseken rendre sok gólt szerző Kapcsos Vince, valamint Hajdú Norbert és Nagy Dániel is hiányzik. Nem ígérkezett előzetesen sem könnyűnek ez a mérkőzés, de így talán méginkább az lesz. A csapatot a klubelnök Sós László fogja irányítani, aki a Vác ellen (5-5) egyszer már beugrott meccselni, most talán még nehezebb dolga lesz.