
Bajnokságok: Ötödik helyen végeztünk
Hétfőn lejátszották az összes további NB II-es mérkőzést a bajnokságban, így véget ért a 2018/2019-es pontvadászat. A Gyöngyös-Csenger 4-4-es döntetlent, a Kecskemét-Kartal 3-2-es vendég sikert hozott, így ugyanaz a sorrend alakult ki az első négy helyezettnél, mint ami az alapszakasz végén is, mindössze csapatunk tudok egy helyet javítani a korábbi helyzetén. Az FTC megnyerte a bajnokságot - így készülhet az NBI -es osztályóra amelyet a nyugati-csoport győztesével az ETO SZC-vel játszik. Keleten második lett a Kecskemét, harmadik a Kartal, negyedik a Csenger, ötödik az Újpest FC-220Volt és hatodik az Energia Gyöngyös. Sokáig úgy tűnt, még előrébb is tudunk végezni, ám a szezon végére a sérülések, hiányzások, és főleg Póta Balázs vezetőedző kiválását nem tudtuk ellensúlyozni. Érdekesség, hogy nagyon izgalmasan ért véget az alsóház, ahol végül a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika búcsúzott.
Nyugaton is hamar eldőlt a bajnoki cím sorsa, az ETO már fordulók óta bebiztosította helyét, míg a második a PTE-PEAC (Pécs), bronzérmes pedig a PAFC lett. Negyedik a TFSE, ötödik a Maglód, hatodik az Airnergy lett. A másik csoportból két kieső volt, hiszen ők 12-en indultak a bajnokságban, az UTE már fordulókkal ezelőtt kiesett, hiszen mindössze 1 pontot szereztek a bajnokságban, így 2 ponttal (1 pluszpont a rájátszással járt) búcsúztak. Hozzájuk csatlakozott az utolsó fordulóban a REAC csapata.
A nyugati csoport legjobb góllövője Püspök Péter lett (47 góllal), aki egy találattal előzte meg Rábold Richárdot (Maglód) és további héttel Szentes Krisztiánt (PTE). Keleten az utolsó pillanatban szerzett góljával a kecskeméti Rutai Balázs lett a gólkirály 36 találattal, aki az FTC-ből februárban távozó Öreglaki Norbert 35 gólját lépte így túl. A képzeletbeli dobogón 32 találattal csapatunk játékosa Horváth László és a kartali Barabás Miklós végzett.
NB II Keleti csoport rájátszásának végeredménye
NB II Nyugati csoport rájátszásának végeredménye
És, hogy mely csapatok vívták ki az NB II-es szereplést a Regionális bajnokságokból ?
Budapestről az élvonalbeli BME Futsal Club második számú együttese megnyerte a budapesti 2. csoportot, és a sorsolás következtében egyenes ágon feljutottak. A budapesti 1. csoportot az FTC II nyerte, de mivel ők jelenleg is másodosztályúak, így a második számú csapatuk nem játszhatott osztályzót a szabályok értelmében, így a csoport 2. helyezett Hidegkúti SC próbálkozhatott a feljutással.
A BME-n kívül még egy kiemelt jutott fel egyenes ágon, a Pest Megyei régióból az Üllői DSE csapata, amely megnyerte a tavaly kiesett Vác előtt a bajnokságot. Ebben a bajnokságban egyébként olyan korábbi futsal fellegvári csapatok is szerepeltek még mint a a Dunakeszi Kinizsi, Tolna, vagy éppen Gödöllő.
Pest megyei regionális bajnokság végeredménye
Budapesti 1. csoport ; Budapesti 2. csoport végeredménye
Két osztályozót játszottak tehát az NB II-es tagságért: Kútház Haladás második számú csapata 6-2, 2-0 arányban legyőzte a Hidegkút együttesét a nyugati osztályozón, míg Keleten a miskolci MEAFC 5-3-ra és 4-3-ra győzte le a Kelebiai Teko csapatát.
Így a pályán elért eredmények alapján az alábbi csapatok estek ki az NB II-ből: Kazincbarcika, REAC, UTE, Junior (kizárva)
Az alábbi csapatok jutottak fel az NB II-be: BME Futsal II, Üllői DSE, Kútház Haladás II, MEAFC.
Az NB I-ért való osztályzót tehát az FTC-Fisher Klíma és az ETO SZC játssza egymással oda-visszavágós alapon május 24-én és június 3-án. A párharc győztese feljut az NB I-be, míg a vesztese osztályozót játszhat érte.
Az NB I-ben még van egy forduló, ám az már eldőlt, hogy a bajnoki címért a Berettyóújfalu és a Kútház Haladás játszhat egymással, míg az osztályozóért folyó párharcot a két csoport utolsó, a Szigetszentmiklós és a BME játssza. A vesztes kiesik az NB II-be, míg a párharc győztese osztályozót játszhat az FTC-ETO párharc vesztesével az NB I-es tagságért.
A jövő évi lebonyolítás annyit változik, hogy a Keleti és a Nyugati csoport első helyzezettje is automatikusan feljut az NB I-be, ahonnan tehát két csapat esik majd ki.
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
