Több mint 100 !

Mérföldkőhöz jutott az egyesületünk, olyanhoz, amelyre az immáron 10 éves fennállása óta még nem volt példa. A minap Tyukász Péter utánpótlás technikai vezetőnk és Sós László klubelnök egyeztettek a klub utánpótlás játékosainak rendszerezése közben és feltűnt számukra, hogy immáron több mint 100 versenyengedéllyel rendelkezdő játékosa van a szezonra vonatkozóan az Újpest Futsal Club-nak, amelyek 90%-a ifjúsági vagy még fiatalabb korú gyermek.

Sós László:
- Egyre több a feladat az utánpótlás körül, ami jó jel, hiszen bővülünk és ezáltal fejlődünk. A hétvégén elkezdődnek az utánpótlás bajnokságok és az engedélyek rendezése illetve összegzése közben feltűnt számunkra, hogy áthaladta a 100 fő versenyengedéllyel rendelkezők számát a klubunk 2019/2020-as szezonra vonatkozóan. Persze ezeknek a gyerekeknek nagy része nagypályán is játszik, azonban öröm, hogy egyre többen foglalkoznak csak a futsallal, illetve egyre többen jelezték számunkra, hogy ha több edzést tudnánk tartani, akkor akár a nagypályás labdarúgást abba is hagynák a futsal kedvéért. Ráadásul most már alternatívát is tudunk szolgálni neki, hiszen a felnőtt csapatnál is sok a fiatal, ezáltal látjátok, hogy számítunk rájuk és biztosítva van a fejlődés és a sportoltatás lehetősége.
Ahhoz, azonban hogy még ideálisabb helyzet álljon elő több teremidőre lenne szükségünk, amely a főváros ezen részén, egyelőre eléggé nehezen megoldott. A 2011-es korosztálytól felfelé az ifi korosztályig (2004. - a szerk.) közel 30 gyermek, az ifi korosztályokban több mint 50 fiatalt sportoltatunk Póta Balázs szakmai vezetésével, ami azért nagy dolog, mert a környéken sok a konkurencia is. Érezzük az egyre nagyobb felelőséget, amelyeknek igyekszünk megfelelni, egyre nagyobbak az elvárások magunkkal szemben is, de mint klub még mindig fiatalok vagyunk, bár igaz, most már némi tapasztalattal is rendelkezünk, hiszen 4. éve foglalkozunk majd utánpótlás képzéssel. Az idei évben sok újdonság történt az Újpest Futsal Club életében, mint például amiről már beszámoltunk, azaz, hogy már két ifi csapatot indítunk a kiemelt országos korosztályokban, továbbá, hogy megvásárolhattuk a sport fejlesztési program támogatásával a klub első kisbuszát is, amelyet örömmel jelenthetek, hogy hamarosan új követhet, hiszen a 2019/2020-as pályázatban is engedélyeztek számunkra egyet, immáron „csak” az összeget kell előteremteni rá. Izgatottan várom fiataljaink szereplését, idén minden eddiginél több mérkőzés és bajnokság vár rájuk. Hajrá Lilák, Hajrá Újpest!