Edzőmeccs a Csömörrel

Tegnap edzőmérkőzést játszottunk az NB I-ben szereplő Rubeola FC Csömör csapatával. A mérkőzésen mindkét csapatnál voltak hiányzók, a vendégektől a Horváth ikrek, akik a válogatottal Litvániában szerepelnek EB-selejtezőn, a mieinktől betegség és sérülés, illetve egyéb okok miatt hiányzó Matyó, Hassan és Horváth L. nem volt jelen. A mérkőzés 3x25 percig tartott, amely után még egyszer 10 percig mindkét csapat 5 a 4 elleni játékot gyakorolhatott. A kapuban nálunk ezúttal Horváth Gergely kezdett, akit Tyukász váltott, Dohány ezúttal pihenőt kapott. A meccs első harmadának eleje vendég fölényt hozott, 2-1-el fordultak a csapatok. A második játékrészt hihetetlenül megnyomta a Póta-legénység és szebbnél szebb gólokat szerezve 3-1-re állva hagytuk a vendégeket. A záró 25 percre már megforgatta a mester a sorokat, illetve a csömöriek is összeszedték magukat, ez 3-1-re odabillent, így alakult ki a 6-5-ös végeredmény. A meccs végén pedig a két edző megbeszélte, hogy 10 perces ráadás következik, amelyben hol az egyik, hol a másik csapat támadott 5 a 4 ellen. Hasznos meccs volt! Sok sikert kivánunk a Rubeolának!