Edzőtábor, edzőmeccs: DEAC-Újpest 3-2

Ma a déli órákban a Központ Bistróban ebédelt a csapat, amely után először Debrecen, majd az edzőmeccs után Berettyóújfalu felé vette az irány Póta Balázsék, ahol 3 napos edzőtáborozásukat töltik. Ma este 'útközben' pedig a nyáron remekül erősítő DEAC vendégei voltunk. Ellenfelünk két brazil játékossal, és a magyar válogatott Siskával erősítette meg csapatát a következő évadra. A mérkőzés 2x40 perc futó órával zajlott le, az első félidőben Varsányi, a másodikban Tyukász védett. Hiányoztak a Fekete ikrek, továbbá Németh, Dohány, Kulcsár és Bálint T., utóbbi kettő holnap csatlakozik a kerethez. A mérkőzésen Lineker passza után Matyó Máté góljával szereztünk vezetést a 10. percben, majd 5 perc múlva egyenlített a hazai csapat. A szünetre 1-1-es döntetlennel mentek pihenőre a játékosok. A második félidőben a hazaiak szereztek vezetést, amelyet Nehéz passza után Kavalecz Márk egalizált, végül 5 perccel a vége előtt megszerezték a hazaiak a győztes gólt. A meccs utolsó harmadára fordulva már átvette a kezdeményezést a DEAC, játékosainkon kezdett kijönni talán az utazás okozta fáradtság. Bíztató ugyanakkor, hogy a stabil NB I-es Debrecen otthonában szoros eredményt értünk el, több mint egy sornyi hiányzóval.

Edzőmeccs:
DEAC - Újpest RFC-220Volt 3-2 (1-1)
Debrecen, DESOK csarnok
Újpest: Varsányi (Tyukász) - Lineker, Lucas, Póta, Kavalecz, Nehéz, Józsa, Matyó, Essi, Hassan
Gólszerzőnk: Matyó, Kavalecz

Holnap regeneráló és taktikai edzést illetve strandolás lesz a programban, vasárnap délután pedig a bajnok MVFC Berettyóújfalu vendégei leszünk.