NB I., 4. forduló: Megvan az első győzelem!

NB I, 4. forduló:
Újpest RFC-220Volt - Nyírgyulaj 2-1 (1-1)
UTE Atlétikai Stadion, 200 néző. V: Futó, Czene-Joó, Urgyán

Újpest: Tyukász - Moreira, Lineker, Sobral, Nehéz; cs: Fekete O., Józsa, Németh M., Kulcsár, Fekete M., Kavalecz, Matyó, Bálint T., Varsányi (k)
Vezetőedző: Póta Balázs

Nyírgyulaj: Opre - Noharonyi, Orosz, Klushyn, Kondás; cs: Sárga, Szabó, Vass, Hajdu, Harmati, Vlasovych, Csoma, Domokos, Dobó (k)
Vezetőedző: Lovas Norbert

Gólszerzők: Nehéz (7.), Lineker (39.), ill. Fekete M. (6., öngól)
Sárga lap: Fekete O. (16.), Kulcsár (36.), Varsányi (36.), Lineker (40.), ill. Klushyn (8.), Orosz (26.)

Vízválasztó mérkőzés és hét közvetkezik, ennek a jegyében készült a csapat erre a fontos hétre, hiszen a hétfői Nyírgyulaj elleni meccset követően pénteken az FTC vendégei is leszünk. Talán ennek is köszönhető, de végre mindenki Póta mester rendelkezésére állt, így vezetőedzőnk nem is nevezte magát a mérkőzésre. Igaz voltak kisebb sérüléssel bajlódók, Fekete Márk és Ricardo Sobral sem volt egészséges. Bár a covid vírus miatt kicsit halasztani kellett a szokásos mérkőzés kezdési időpontunkon, így is egész sokan kilátogattak az UTE csarnokba. 

Nagy elánnal kezdtük a mérkőzést, a 6. másodpercben Moreira már ziccerbe is került, ám nagy helyzetben kapu mellé lőtt, majd Nehéz és Lineker is gólt szerezhetett volna még egy percen belül, a helyzetek azonban kimaradtak. Magunkhoz ragadtuk tehát a kezdeményezést és ez jellemezte az egész első félidőt. Mondhatni szinte a semmiből mégis a Nyírgyulaj szerzett vezetést. Fekete M. adta el a játékszert a térfelünk közepén, majd ahogy visszasprintelt menteni rosszul ért ble és lábáról pechesen a kapunkban kötött ki a labda (0-1). Sokáig azonban nem vezetett az ellenfél, gyors sorcsere után csak 35 mp kellett, amikor is Ricardo Sobral készített elő egy labdát a lövésre helyezkedő Linekernek. A löketet ugyan védte Opre, de a kipattanót Nehéz kíméletlenül felvarrta a kapu felső sarkába (1-1). A gólok jót tettek a játéknak, megélénkült a meccs. A vendég csapat néhány kontrával jelezte, hogy pályán van Tyukász kétszer is lábbal bravúrosan hárított. A túloldalon kapusunk kidobását Kulcsár perdítette kapásból kapura, de a vendégek portása védett, a kipattanót pedig szintén ő mellé lőtte. Nálunk elsősorban a brazil sorunk jutott el helyzetekig, ám ezek is kimaradtak, így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

 

 

 

 

 

 

A második félidő kiegyenlítettebb játékkal kezdődött, főleg az első sorunk került kapu elé, és inkább átlövésekkel próbálkozhattunk mint sem ziccerekkel. A vendégek nagy ritkán jutottak el addig, hogy végigvigyék a kontratámadásaikat, ám akkor Tyukásznak ismét bravúrokra volt szüksége. Ahogy telt múlt az idő egyre inkább az volt érezhető, hogy a csapatunk bár nyomott és küzdött a végsőkig, egyre görcsösebbé válik. Ez az elmúlt hetek eredményeinek tudatában érthető volt. Egyre több hiba csúszott a játékba, főleg a vendégek részéről, amely jó előjelnek tűnt a meccs hajrájához érve, ráadásul Póta mester is egyre sűrűbben cserélgette a sorokat, így megőrizve a játékosok frissességét. Az utolsó 5 perchez érve, ahogy lenni szokott izgalmában és iramában is feljavult a meccs. Egy szabadrúgás kombináció után először a Nyírgyulaj találta el a kapufát, majd 1 perccel később Lucas Moreira jó cselét és lövését követően ezúttal már a másik oldalon csattant a labda a lécen. A meccs hajrájában mégis inkább úgy tűnt mi járunk közelebb a győzelem megszerzéséhez, amely két perccel a vége előtt sikerült is. Lineker első lövése még kijött Opre kapusról, majd néhány másodperccel később egy jó cselt követően brazil játékosunk kilőtte a hosszú alsót! (2-1) Szép átlövés volt mintegy 10 méterről, a kapus pedig tehetetlennek bizonyult. A meccs utolsó két percére természetesen átállt vészkapus játékra a Nyírgyulaj, ám veszélyes lövésig nem jutottak, így maradt a 2-1-es hazai siker.

Egy kifejezetten taktikus fegyelmezett játékkal sikerült megszerezni a győzelmet, a tavaly alapaszakaszban harmadik helyen végző Nyírgyulaj ellen, és talán nem állunk messze az igazságtól ha azt mondjuk rászolgáltunk a három pontra. Remekül küzdött mindenki, több helyzetet dolgozunk ki mint a vendégek, igaz az is, hogy a kapunkban Tyukász Péter legalább 4-5 jelentős bravúrt is bemutatott, mondhatni válogatott formában védett ismét.

Nagyjából 9,5 év után született újra lila-fehér siker az NB I-ben, hiszen utoljára az Ózd csapatát vertük meg 2011. január 31-én. Azóta viszont nem szerepeltünk az NB I- ben.

Pénteken az FTC otthonába látogatunk. A mérkőzés az Elek Gyula arénában lesz, és 20:15-kor kezdődik. További részletekkel napokon belül jelentkezünk majd.

Póta Balázs nyilatkozata:
Büszke vagyok a csapatomra, sikerült az első győzelmünket megszereznünk! Újoncként az első osztályban, nyomás alatt egy jó és rutinos ellenfél ellen ez igen nehéz feladat volt, de sikerült! Talán most voltunk a legfegyelmezettebbek, és ha a játék nem is volt annyira látványos, de az akarattal és alázattal kompenzáltuk ezt, igazi csapat voltunk! Jó úton vagyunk, sokszor elmondtam már, hogy idő amíg egy együttes összeáll. Mérkőzésről-mérkőzésre, edzésről- edzésre erősebbek leszünk és megfelelő önbizalommal várhatjuk a pénteki Derbit is! Mert már arra a meccsre kell fókuszálnunk, hiszen 4 nap múlva újra játszunk. 10 év után lesz újra Ferencváros-Újpest, ez mindig egy különleges találkozó, az egész magyar futsalnak jó lehetőség arra, hogy minél több emberhez eljusson a szeretett sportágunk! Szeretnénk méltóképpen képviselni az Újpestet és hiszünk abban, hogy sikerülhet a derbit elöször megnyerni és történelmet tudunk írni! Hajrá Újpest! Hajrá Magyar Futsal!