Magyar Kupa: Ma este a 8 közé jutás a tét

Este 20:45-kor Újpest RFC-220Volt – Aramis SE mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A mérkőzést hazai pályán rendezhetjük az UTE Atlétikai Stadionban található sportcsarnokban. Kapunyitás 20:00 órától, a mérkőzésre fokozott egészségügyi figyelemmel készülünk, belépés előtt a kézfertőtlenítés, testhőmérséklet mérés és a maszk viselése kötelező. A legfrissebb kormányrendelet alapján csak minden 3. széken lehet majd ülni. Arra kérjük szurkolóinkat, hogy tartsák ezt be ezt a szabályt, amelyet majd a székekre helyezett fehér papírnak a jelzésével is segítünk majd.

Póta Balázs helyzete ezúttal sokat javult a pénteki szombathelyi mérkőzéshez képest, ugyanis immáron csak Varsányi Áron és Nehéz Krisztián hiányzik majd a keretből sérülés miatt, mindenki más hadra fogható.

A két csapat bajnoki mérkőzésen már összemérte erejét. A szeptemberi mérkőzésen végig jobban játszva, de hátrányban futsalozva végül felálltunk 2-2-re, de az utolsó másodpercekben 4 a 3 ellen emberelőnyben játszva végül az Aramis nyert 3-2-re. Ezúttal hazai pályán remélhetőleg sikerült revansot vennünk és legyőzni a zöld-fehéreket. A párharc ezen az egy mérkőzésen dől el. A győztesnek még egy kört kell mennie a final fourba való jutáshoz.

A mérkőzésről nem lesz online stream, így aki látni szeretné annak ki kell fáradnia a meccsre.

Várunk minden szurkolót a mérkőzésre, hogy győzelembe hajszolják a csapatot!