Szeghy Szabolcs: Dolgozunk, dolgozunk és dolgozunk!

Szeghy Szabolcs a télen érkezett erőstésként az Újpest RFC-220Volthoz, s a kezdeti ismerkedés után kezd egyre inkább a csapat vezéregyénisége lenni. A 30. életévét idén nyáron betöltő válogatott kerettag futsalos kifejezetten jó mentalitással bír, amelyből a fiatal játékosok is sokat profitálhatnak. Nem csak az öltözőben, hanem a pályán is sok instrukcióval látja el a többieket. A jelentős kihagyása után (novembertől december közepéig nem játszhatott a Dunaferrnél történő ismert okok miatt) szerencsére a formája is egyre jobb, már túl van első találatán is, bár nem elsősorban a gólerős játéka, sokkal inkább a nagy munkabírása miatt szeretnek együtt dolgozni vele az edzők. Közeledik a 300 élvonalbeli bajnoki mérkőzése felé, amelyet idén ugyan még nem, de jövőre a szezon elején elérhet. A mostani válogatott szünetben arról kérdeztük mit vár a rájátszástól, ám az interjúból az is kiderül, hogy ő már sokkal hosszabb távban is tervez.

Elkezdődött a rájátszás is, igaz számunkra még csak egy mérkőzéssel. Milyennek ítéled az eddigieket és az erőviszonyokat, hol tart most a csapatunk?

- Elég nagy változásokon ment keresztül a csapat mióta itt vagyok. Kezdünk egyre inkább profi irányba menni, ami az edzések minőségén, mennyiségében illetve egyéb körülményeken is érezhető. Ennek nagyon örülök, amikor ideigazoltam, nem titkolt szándékom volt, hogy komolyabban kell vennünk ezt a játékot, mert az NB I sokkal többet követel. Azt gondolom, hogy ez a rájátszás nagyon jó alapja lehet egy jövő évi fejlődésnek. Talán van idő és tér itt az alsóházban, hogy mindenki (játékosok, edző, vezetők) elhelyezzük magunkat a honi futsalban és, hogy kinek mik a céljai. Rengeteg munkát fogunk belerakni a küvetkező 2-3 hónapban és meglátjuk ez mire lesz elég. Abban bízom, hogy jövőre más célokért küzdhetünk majd. Most az a cél, hogy egy jó NB I-es csapatot csináljunk, ahová mindenki szeretne jönni és akivel mindenkinek számolnia kell a továbbiakban.

Az idei rájátszásban ez mire lehet elég?

- Talán az eredmény ezek után másodlagos most, természetesen küzdünk a 6. pozícióért, de úgy látom, most jövőt kell építenünk és mindent ennek rendelünk alá. Ha stabil klubként maradnánk meg, illetve egy kupa meglepetést tudnánk okozni, arra mindenki felkapná a fejét és további jó ugródeszka lehetne a folytatásra. Meglátjuk mit érdemlünk, most dolgozunk, dolgozunk és dolgozunk!!