Edzőmeccs: 6-4-re nyertünk a Kecskemét ellen

Edzőmérkőzés:
Újpest FC-220Volt - Scoregoal Kecskemét 6-4 (3-2)
UTE Atlétikai Stadion, zárt kapus.

Újpest: Tyukász (Dohány) - Lineker, Moraira, Fekete O., Horváth B., Szeghy, Sobral, Németh M., Nehéz, Fekete M., Béres, Suscsák

Gólszerzőink: Horváth B., Sobral, Sobral, Fekete O., Nehéz, Klushyn, Moreira

Kihasználva hosszú szünetet, a jövő hétfői bajnoki fordulók előtt mindenképpen szeretett volna Frank Tamás vezetőedző egy edzőmeccset játszani, amely a Kecskemét csapata ellen sikerült is. Jó iramú mérkőzésen végig vezetve sikerült nyernünk, már 5-2-re is vezettünk. A kétszer 20 perces normális idejű mérkőzés utolsó 5 percében mindkét csapat kipróbálta az 5 a 4 elleni vészkapus játékát is. A Fekete-ikrek csak az első félidőben játszottak a nagypályás terhelésük miatt, ám a második félidőben Béres Dominik és végre Nehéz Krisztián is teljes értékű játékosként kapott szerepet. Előbbi gólpasszal, utóbbi góllal vette ki a részét a játékból. Szereztünk kifejezetten szép gólokat is, mint például Horváth bombája vagy Nehéz lefordulását követően, de kiemelendő Klushyn szólója utáni Moreira gól is, amely nullára lett játszva. Ugyanakkor kaptunk két gólt nagy elemi hibákból is, mindkettőből tanulnia kell a hibát elkövető játékosainknak, hiszen bajnokin ezek nem férnek majd bele. Bíztatóan mozgott tehát a csapat a felsőházas Kecskemét ellen, amely formát reméljük a bajnoki mérkőzésekre is sikerül átmenteni, hétfőn ugyanis a Dunaferrt fogadjuk.