Anton Klushyn és Lineker Ricardo nem maradnak Újpesten!

Versenykiírás módosításokkal indul majd a tervek szerint augusztus 13-án a 2021-2022-es futsal NB I. Ennek legfőbb változása két dologban mérhető. Egyrészt, hogy nem lesz kieső, jövőre 12 csapatosra emelik a létszámot, így a két utolsó helyezett osztályozót játszhat az NB II-es mezőny Keleti -, és Nyugati csoportjának 2. helyezettjével (az elsők értelemszerűen feljutnak). Bővebben itt olvasható a versenykiírással kapcsolatos módosítás.

A másik nagy szabálymódosítás, pontosabban inkább ösztönző, hogy a Szerencsejáték Zrt. beszáll a bajnokság szponzorálásába, így a csapatok az eddigiektől eltérően jelentős normatív támogatást kaphatnak. Ennek egyik fele jár alanyi jogon az első osztályú kluboknak, a másik felét azonban a tervek szerint csak akkor folyosítja az MLSZ a kluboknak, ha csak két nem magyar állampolgárt alkalmaznak a csapatok a bajnoki mérkőzéseken. Egy mérkőzéses "kihágsra" sincs lehetőség. Így klubunk - sok más elsőosztályú csapathoz hasonlóan - mindössze két légióst foglalkoztat majd a következő szezonra (Lucas Moreira és Ricardo Sobral személyében).

Így fájó szívvel, de nem hosszabbítottunk szerződést Anton Klushynnal és Lineker Ricardoval. Anton télen csatlakozott hozzánk és alázatos játékával valamint az U17-es és U20-as csapat vezetőedzői teendőivel gyorsan belopta magát a lila-fehér szívekbe. 

Lineker a csapat stabilitását jelentette, 5 a 4-es játéka átlagon felüli volt, 13 gólig jutott a bajnokságban, amellyel a csapat egyik legeredményesebb játékosává vált. Sosem felejtük el a zöld-fehérek elleni TV-s mérkőzésen szerzett mesterhármasát, és azt a hatalmas lövőerőt, amellyel meg tudta sorozni az ellenfelek kapuját. Egészen biztos, hogy a játéka hiányozni fog a csapatnak, ám a szabály és az anyagi ösztönző olyan mértékű az MLSZ részéről, amelyet klubunk nem tud nélkülözni a fejlődése érdekében. 

Mindkét játékosnak köszönjük az Újpest színeiért tett erőfeszítéseit, és sok sikert kívánunk nekik a pályafutásukhoz!