Beszámoló: Véget ért az első női csapatunk bajnoksága

A 2021/2022-es idényben először indított női csapatot az Újpest Futsal Club. A Pest megyei bajnokságban az U17-es korosztályra toboroztunk lányokat, és bár az egész évet nézve igen szűkös volt a keret - hiszen csak 8 hadra fogható játékossal tudtuk le a meccseket - remekül szerepeltek a lányok. A bajnokság két részre oszlott, alapszakaszra és rájátszásra. Itt érdemes megjegyeznünk, hogy köszönettel tartozunk a PMLSZ-nek és az ellenfeleinknek, hogy az első mérkőzéseket engedték későbbre halasztani, így a sikeres toborzás után és az első meccseket sikerült pótolni.

Az Újpest FC-220Volt a Keleti-csoportba került, és mint kiderült ez volt az erősebb ág, hiszen a későbbi rájátszásban a keleti csapatok az alsó-, és a felsőházban is megelőzték a nyugati csapatokat. 

Az első meccsen emlékezetes 6-1-es győzelemmel tették le a névjegyüket a lányaink a Nagykáta ellen, pedig akkor még csak 5 hadra fogható játékosunk akadt kapussal együtt. A csapat folyamatosan fejlődött, végül az alapszakaszban 5. helyen végeztek a 8 csapatos bajnokságban. Ez azt jelentette, hogy a rájátszás alsóházába kerültünk. Az alapszakaszt 2 győzelemmel 1 döntetlennel és 3 vereséggel zártuk (17-29-es gólkülönbséggel). A csapat legeredményesebb játékosa Kiss Laura lett (8 góllal), aki első MLSZ-es versenyengedélyét kapta az idei bajnokságban - tehát szűz igazolásnak minősült. Szintén újonc volt a versenyrendszerben a kapusunk, Bencze Brigitta is. Rajtuk kívül a csapat többi tagja az Újpest FC nagypályás játékosai voltak - ezúton is köszönjük a nagy klub korrekt hozzáállását a lányok sportoltatásához.  

Az alapszakasz eredményei és tabellája elérhető az MLSZ adatbankban.

Az alsóházi rájátszásban 6 mérkőzés következett, amelyek közül 5 győzelem és 1 döntetlen született - ez utóbbi a Gödöllő ellen, akik az utolsó percben egyenlítettek ellenünk. Az első helyről a gólkülönbség döntött, amelyben a lila-fehér lányaink jobbnak bizonyultak (52-8), így sikerült megszerezni az első pozíciót. A csapat legeredményesebb játékosa itt is Kiss Laura lett, ezúttal már 19 találattal, amellyel ő lett a gólkirálynő is. Kiss Liliána - szintén csapatunk játékosa - 14 találattal a képzeletbeli dobogó 3. fokára ért fel. Érdekesség, hogy csapatunk minden játékosa szerzett gólt, még a kapus Bencze Brigitta is betalált egy távoli lövésből az utolsó mérkőzésen.

A rájátszás alsóházának eredményei és tabellái elérhetők az MLSZ adatbankban.

Az Újpest FC-220Volt női csapatát alkották a 2021/2022-es évben:
Bencze Brigitta (10 mérkőzés) 1 gól - kapus
Kiss Laura (10 m) 27 gól
Kiss Liliána (10 m) 19 gól
Libor Málna (10 m) 8 gól - csapatkapitány
Neuhold Kamilla (8 m) 3 gól
Enyedi Réka (7 m) 3 gól
Szabó Emese (5 m) 1 gól
Fábián Lenke (3 m) 4 gól

Mivel a csapatnak volt 2 lemondott mérkőzése, ezért a maximális mérkőzésszám 10 lett. Egy meccset a szezon elején még mi, egyet pedig a szezon végén az egyik ellenfelünk mondott le.

Így ért véget tehát az első női csapatunk szereplése a szezonban. Gratulálunk lányok, remek teljesítmény nyújtottatok!

Edzőjük Sós László, aki klubelnökként felkarolta ezt a korosztályt az alábbiakat oszotta meg velünk:
- Nagyon jó kis közösség kovácsolódott össze, a lányok végig partnerek voltak a munkában és a futsal tanulásában. Az első lépcsőfokokat megtettük, az alapok elsajátítása többnyire sikerült, már amennyire ennyi idő alatt sikerülhetett. Annak nagyon örülök, hogy az edzéseken és a mérkőzéseken is láttam a fejlődés jeleit. Amiket edzésen gyakoroltunk, azt meg tudták valósítani a pályán meccseken is. A labdával való bánásmódjuk is sokat finomodott, gyakorlatilag mindenben nagyot fejlődtek önmagukhoz képest és ez büszkeséggel tölt el! Pedig a létszámhiány miatt nem volt könnyű dolgunk az edzésen gyakorolható taktikai elemek elsajátítását illetően. Gratulálok nekik az egész idényes munkájukhoz és köszönöm a hozzáállásukat! Folytatjuk!

Edzések még lesznek a lányoknak, talán edzőmeccs is várható. Várunk tehát minden érdeklődőt, hiszen jövőre a klub tervei között szerepel majd az U15-ös csapat elindítása is, és ha lehetőség adódik rá - lesz elég számú nevezés - akkor az U19-es csapatot is szeretnénk megszervezni.