U17-es felkészülési torna Veszprémben

Alig, hogy elkezdődtek az edzések az U17 számára, máris felkészülési tornára volt hivatalos a csapat, amelynek négy résztvevője a házigazda Veszprém (Szilágyi SE), a Haladás, a Magyar Futsal Akadémia és az Újpest Futsal Club.

Mindenki játszott mindenki ellen, a mérkőzések 2x25 percig tartottak futó órával. Kifejezetten erős, megterhelő nap volt tehát a fiatalok számára. A tornát a Veszprém nyerte, alattuk pedig hiába volt körbeverés, a gólkülönbség nem nekünk kedvezett, így a második az MFA, harmadik a Haladás lett, a mieink pedig a negyedik helyen végeztek.

Eredményeink: MFA-Újpest 4-2, Haladás-Újpest 4-5, Veszprém-Újpest 7-2

Vezetőedzőnk Tyukász Péter így látta a mai napon történteket:
- A felkészülés elején vagyunk, de örülök, hogy részt vehettünk ezen a tornán, ahol 3 komoly ellenfelünk volt. A teljesítményünkön meglátszódott, hogy kevés edzés van a lábunkban, de mindenképp hasznos volt, mert láttuk hol kell még fejlődnünk. Sok munka vár még ránk a szeptemberi bajnoki rajtig. Köszönjük a meghívást!

Holnap az U20-as csapatokkal ismétlődik meg a torna.