
Kikapott futsalcsapatunk a címvédő vendégeként
Futsal NB I, Alapszakasz, 7. forduló
Vehir.hu Futsal Veszprém–Újpest FC 4–1 (3–0)
Március 15. úti Sportcsarnok. V.: Kiss G. (Muhari, Vass I.)
ÚJPEST: Kinics – Lucas, Thiago, Hadzsi Máté, Suscsák
Csere: Gémesi (kapus), Östör, Kártik, Czermann, Sipos G., Medveczki, Kovács Balázs, Yukumo, Kovács Benjámin
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Matheus (4.), Lipl (17.), Dróth (18.), Thiago dos Santos (28.), ill. Czerman (25.)
Feszült, parázs csatában nem bírt az Újpest FC a bajnoki címvédő Vehir.hu Futsal Veszprémmel idegenben a futsal NB I alapszakaszának 7. fordulójában, miután Németh Péter együttese 4–1-es vereséget szenvedett.
A legnehezebb feladat várt Németh Péter csapatára, hiszen a bajnoki címvédő és az új idényben százszázalékos Veszprém vendégeként várt ránk rangadó. Vezetőedzőnk ráadásul Vas Ádám mellett nem számíthatott a magyar válogatottban megsérült játékosunkra, Pál Patrikra, ugyanakkor a tavaly decemberben súlyos sérülést szenvedő Gémesi Gergő 298 nap után volt ott ismét a meccskeretben.
A rangadót a Veszprém kezdte jobban, hiszen az első percekben Kinics Bálintnak két védenivalója is akadt, amely után a mieink is többször veszélyeztettek, de Matheus a 4. percben megszerezte a vezetést a bakonyiaknak.
A gól után igyekeztünk felpörögni, s a feszült, kiélezett találkozón mindkét csapatnak meg voltak a lehetőségei, sőt, a játékrész második felében még fölénybe is kerültünk, de a játékrész hajrája nem sikerült jól a mieinknek, hiszen két gyors támadást is gólra váltott a vendéglátó, amely Lipl Noel és Dróth Zoltán találatai után 3–0-s előnnyel vonult szünetre.
A félidőben próbáltuk rendezni a sorokat, s ennek öt perc után meg is lett az eredménye, amikor Czermann Márk lövése talált utat Spandler Mátyás kapujába. Nem sokkal később még közelebb kerülhettünk volna, de szabadrúgásunk után Kártik Zsombor nem találta el a kaput. Ebben a periódusban egyértelműen a mieink irányítottak, a feszült rangadón helyzeteink ellenére újabb gólt a hazaiak szereztek Thiago dos Santos révén a 28. percben.
Ezután is inkább a hazaiak térfelén zajlott a játék, de a kapuja elé betömörülő Veszprém védelmét nehezen tudtuk feltörni. A hajrában Suscsák Máté előtt is adódott egy óriási lehetőség, igaz, az utolsó percekben a Veszprém is többször veszélyeztetett, de ezeket Kinics Bálint rendre hárította. Kevesebb, mint négy perccel a vége előtt Kártik Zsombort buktatták a hazai hatoson belül, a megítélt hatméteresünket azonban nem tudta értékesíteni Lucas Moreira.
Az utolsó három és fél percben Gémesi Gergő a pályára is visszatért hosszú sérülése után, de sok dolga nem akadt, ekkor is inkább a mieink támadtak, de hiába voltak helyzeteink, nem tudtunk kozmetikázni és 4–1-es vereséget szenvedtünk idegenben a címvédő Veszprémtől.
"Bátortalanul kezdtünk, megszerezte a vezetést a Veszprém, aztán ahogy éledezett a játékunk, úgy jöttek a lehetőségek is, de óriási egyéni hibákból gólokat kaptunk, így háromgólos hátránnyal fordultunk. Utána rúgtunk egyet, voltak helyzeteink, hogy még közelebb kerültünk, de még egy buta gólt kaptunk, ami megpecsételte a sorsunkat. Egyelőre nem tartunk ott, ahol a Veszprém, de dolgozunk, hogy év végére közelebb kerüljünk hozzájuk" - értékelte a mérkőzést vezetőedzőnk, Németh Péter.
A mieink legközelebb október 6-án, hétfőn 19 órától lépnek pályára a Nyírbátor vendégeként.
ujpestfc.hu
Következő mérkőzések
PLAYOFF
7.forduló
Újpest FC - Aramis SC
2026.04.27., hétfő
19:45 óra
UTE Csarnok
MAGYAR KUPA FINAL4
Elődöntő:
2026.05.02., szombat
Újpest FC - SG Kecskemét
Veszprém,
Március 15. úti sportcsarnok
MAGYAR KUPA DÖNTŐ:
2026.05.03., vasárnap
Sikeres elődöntő esetén
13:45 óra, Veszprém
8.forduló
Veszprém - Újpest FC
2026.05.07., csütörtök
18:15 óra (M4 Sport)
Március 15. úti sportcsarnok
9.forduló
Nyíregyháza - Újpest FC
2026.05.18., hétfő
18:30 óra
Continental Aréna
10.forduló
Újpest FC - DEAC
2026.05.25., hétfő
19:45 óra
UTE Csarnok
Helyosztók (Döntő v. 3.helyért):
1. meccs: május 29.
2. meccs: június 1.
3. mecs: június 5.
4. meccs (ha kell): június 9.
5. meccs (ha kell): június 12.
TV miatt változhat
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 6 | 23 | 14 | 20 |
| 2 | Veszprém | 6 | 23 | 8 | 20 |
| 3 | Nyíregyháza | 6 | 18 | 12 | 17 |
| 4 | DEAC | 6 | 11 | -7 | 8 |
| 5 | Aramis | 6 | 11 | -15 | 6 |
| 6 | Nyírbátor | 6 | 9 | -12 | 2 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (04.20.)
Gólok:
34 gólos: Suscsák Máté (6)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
13 gólos: Lucas Moreira (4)
12 gólos: Czerman Márk (4)
9 gólos: Hadzsi Máté (3)
8 gólos: Östör Martin
6 gólos: Kártik Zsombor
4 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
15 asziszt: Lucas Moreira
10 asziszt: Östör Martin
9 asziszt: Suscsák Máté
9 asziszt: Czerman Márk
9 asziszt: Thiago Cardoso
8 asziszt: Hadzsi Máté
6 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
1 asziszt: Vas Ádám
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
5 gólos: Czerman Márk
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
3 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.04.20. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 98/87 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 109/53 |
| Östör Martin | 139/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 79/38 |
| Thiago Cardoso | 60/35 |
| Czerman Márk | 58/33 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
