
Győzött Nyirbátorban, továbbra is az élen futsalcsapatunk
Futsal NB I, Felsőház, 6. forduló
Nyírbátor B-Kerép–Újpest FC 2–4 (1–3)
Nyírbátor, 150 néző. V.: Muhari, Kiss G. (Sántha)
Újpest FC: Gémesi – Lucas, Thiago, Hadzsi Máté, Suscsák
Csere: Tarnóczi (kapus), Czerman, Kártik, Östör, Vas Á., Kovács Balázs, Medveczki, Kovács Benjámin, Yukumo
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Sántha (7.), Szentes Bíró (35.), ill. Suscsák (1., 3.), Vas Á. (18.), Czerman (36.)
Megérdemelten győzött 4–2-re a Nyírbátor B-Kerép vendégeként az éllovas Újpest FC a futsal NB I felsőházi rájátszásának 6. fordulójában, ezzel a lila-fehérek továbbra is vezetik a bajnokságot.
A tabella éléről várta a felsőház második körét Németh Péter csapata, amely a 6. fordulóban annak a Nyírbátornak a vendégeként lépett pályára, amely ellen szezonbeli mindhárom mérkőzését magabiztosan húzta be, ugyanakkor vezetőedzőnk ezúttal sérülés miatt nem számíthatott Pál Patrikra.
A találkozót ragyogóan kezdtük, Suscsák Máté rögtön a középkezdés után lövéssel jelentkezett, de szögletre blokkolták azt a hazaiak, azonban a sarokrúgásból Suscsák révén így is 13 másodperc elteltével megszereztük a vezetést.
A tempón pedig nem csökkentettünk, szűk három perc elteltével Suscsák szezonbeli 34. bajnoki találatával dupláztuk meg a különbséget. Ezután azonban a Nyírbátor vezetőedzője, Trencsényi János belenyúlt a meccsbe, öt a négy elleni játékra állt át a házigazda, amely ezekben a percekben többet birtokolta a labdát, de fogást nem talált rajtunk. Néhány perc elteltével pedig ismét egyenlő létszámban folytatták a csapatok, ekkor pedig ismét mi kezdeményeztünk többet, de ebben a periódusban nem tudtunk betalálni, ellenben a hazaiak zárkóztak és egy gyors támadás végén egykori játékosunk, Sántha Attila révén szépítettek. A szünet előtt ismét emberelőnyös játékra állt át a nyírségi csapat, zárkózni viszont ekkor sem tudott, sőt, a 18. percben Czerman Márk átadása után Vas Ádám góljával kétgólos előnybe kerültünk.
A játék képe a második félidőben sem változott, a Nyírbátor érdemben csak öt a négy elleni játék során tudott a mi térfelünkön támadni, de lövésig akkor is ritkán jutott, míg négy a négy ellen egyértelműen érvényesült az akaratunk. A második játékrész valamivek nagyobb iramot, ugynakkor kevés kapura is veszélyes helyzetet hozott, a gólhoz és a mérkzőzés lezárásához mi álltunk valamivel közelebb, Thiago Cardosónak és Lucas Moreirának is volt ziccere.
A végjátékra fordulva azonban már összejött egy öt a négy elleni játék a hazaiaknak, akik Szentes Bíró Tamás góljával izgalmassá tették a hajrát, más kérdés, hogy alig fél perccel később Czerman Márk révén válaszoltunk, kialakítva ezzel a végeredményt, mellyel továbbra is a tabella élén állunk. 2–4
"A legfontosabb a győzelem volt, viszont nagyon akadozott a játékunk sok rossz döntés, kevés futás és buta rendszermozgások miatt, szóval nagyon mérges voltam, de a legfontosabb a három pont. Bár kaptunk gólt öt a négy elleni játékból, így is nagyon sok percet jól levédekeztünk és gólt is rúghattunk volna belőle. Egy lépéssel közelebb kerültünk az álmainkhoz" - mondta a mérkőzés után Németh Péter.
A mieink legközelebb egy hét múlva, április 27-én, hétfőn, 19:45-től lépnek pályára, amikor az Aramist fogadják az UTE Röplabdacsarnokban.
ujpest.hu
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Aramis)
Füstös Dominik (U19-ből)
Cserkuti Kende (U19-ből)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Östör Martni (abbahagyta)
Sipos Gergő (olasz ?)
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
