Feljutottunk az NB I-be: Balatonfüred – Újpest FC 6-5 (2-2)
Futsal NB II rájátszás, elődöntő, 2. mérkőzés:
Balatonfüred – Újpest FC 6-5 (2-2)
Balatonfüred, 80 néző
Jv.: Solymosi András, Farkas Balázs (Futó Tamás)
Balatonfüred: Komáromi – Czefernek, Kiss, Krizbai, Kenéz Cs.: Kénoszt, Fogarasi, Gerván, Varga, Simonyai (k) Játékos-edző: Kénoszt Ferenc
Újpest FC: Pátrovics – Takó, Zoufal, Kerényi, Fülep Cs.: Gál, Szűcs, Poncok, Totika, Sós, Janta Z. (k) Szakmai igazgató: Lengyel Attila
Gólszerzők: Krizbai (12., 32., 35., 38.), Kénoszt (10.), Czefernek (35.), ill. Zoufal (10., 23.), Poncok (5.), Szűcs (31.), Totika (39.)
Sárga lap: Takó (38.)
Ritka, hogy egy csapat és szurkolótábora önfeledten ünnepeljen egy vereség után, ám Balatonfüreden nem osztott, nem szorzott az, hogy együttesünk 6-5-ös vereséget szenvedett, hisz az első meccsen aratott kiütéses győzelem után, így is magabiztosan, 16-7-es összesítéssel lépett túl az előzetesen a bajnoki cím legnagyobb várományosának titulált Balaton-partiakon.
Az első percek nem okoztak nagy meglepetést, hiszen elszánt hazai rohamokra nem igazán lehetett számítani a 11-1-es kudarc után, és a mieinknek sem volt sürgős semmi, hiszen tízgólos előnyből vágtunk neki a hétfő esti meccsnek.
Csapatunk birtokolta többet a labdát, a Balaton-partiak pedig csak elvétve jutottak el kapunkig, amelyet a múlt heti sérülése után még nem teljesen egészséges Pátrovics védett ezen az estén is.
Az ötödik percben villámgyors kontra végén Poncok játszott össze Szűccsel, majd a visszakapott labdát Komáromi mellett a hazai kapuba helyezte. (0-1)
Bő tíz percen keresztül szinte csak az Újpest volt a pályán, az első igazi helyzetét aztán gólra váltotta a Balatonfüred: Krizbai labdaszerzése után Kénoszt vette be kapunkat. (1-1)
Nem örülhettek sokáig a balatonfürediek az egyenlítésnek, ugyanis a középkezdés után Takó remek passzát Zoufal váltotta gólra, ezzel pedig ismét az Újpestnél volt az előny. (1-2)
Alig telt el újabb egy perc és az alapszakasz gólkirálya Krizbai tudott eredményes lenni. A 24 esztendős játékos kontratámadás végén lőtt kimozduló kapusunk mellett a hálóba, úgy, hogy a labda a jobb kapufát is érintette. (2-2)
A gyors "gólpárbaj" után ismét visszaesett a tempó, de azért egy-egy nagyobb helyzet akadt még mindkét oldalon, azonban előbb Pátrovics fogott nagyot Fogarasi 9 méterről megeresztett bombája után, majd a hatodik hazai fault után járó kisbüntetőt Takó lőtte Komáromiba.
Fordulás után felpörgette a tempót a Balatonfüred, ez pedig több pontatlansággal járt a játékukban. Ezt használta ki a 23. percben Zoufal is, akit Kerényi hozott kihagyhatatlan helyzetbe a kaputól 7 méterre érkezve. (2-3)
Bő tíz perccel a találkozó vége előtt a jó teljesítményt nyújtó Pátrovics lejött, helyét - akárcsak az első meccsen - Janta Z. vette át. A hajrát ismét csak mi nyitottuk góllal. Szűcs szerzett labdát saját térfelünk közepén, majd remek szóló végén, úgy emelte el a labdát a kimozduló Komáromi mellett, hogy az a kapufáról vágódott a gólvonal mögé. (2-4)
Ahogyan az első játékrész során, úgy most is korán érkezett második gólunkra a válasz, Krizbai tízméteres, lapos lövése talált utat kapunkba. (3-4)
Két újabb gyors góllal aztán fordítani is tudtak a hazaiak előbb Czefernek (4-4)bivaly lövése vágódott a kapunk jobb oldalába, majd egy sakk-mattig játszott akció végén Krizbai (5-4)szerezte meg a hazaiak ötödik találatát. Ezzel a mérkőzésen először előnybe került a Balatonfüred, ám összesítésben még így is kilenc gól volt a két csapat között a mieink javára...
Hogy az alapszakasz során 44 majd az ETO U21 ellen újabb 8 gólig jutó Krizbai számára ne érjen véget keserű szájízzel az idei bajnokság, a 38. percben megszerezte a találkozó során saját maga negyedik, csapata hatodik gólját, amivel bebiztosította csapata számára a győzelmet. (6-4)
Az utolsó percben Totika révén még szépített együttesünk – aki Gál centerezése után talált a kapuba – így a vége 6-5 lett a Balatonfüred javára, amely némiképpen kozmetikázta egy héttel korábbi vereségét, ám összesítésben 16-7-es gólkülönbséggel búcsúzott a rájátszástól, és a feljutásról szövögetett terveitől is.
Számunkra pedig eljött az öröm ideje, hisz a csapat teljesítette a célt, már biztos résztvevője az NB1 2010-2011-es küzdelmeinek, csupán az a kérdés, bajnokként vagy másodikként jut az élvonalba. Ez az Ózd ellen dől majd el a fináléban.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |