Edzői nyilatkozatok
A mérkőzés után Kénoszt Ferenc, a balatonfürediek játékos-edzője - aki 1989-ben az Újpest labdarúgója volt - elégedetten vette tudomásul csapata győzelmét, és gratulált az Újpestnek a feljutáshoz.
Lengyel Attilával pedig hazafelé a buszon beszélgettünk a mérkőzésről, és az elkövetkezendő bajnoki döntőről. Csapatunk szakmai igazgatója kiemelte a szurkolók teljesítményét, de a mai mérkőzéssel kapcsolatban hiányérzete is volt.
Kénoszt Ferenc (Balatonfüred):
- Egy kicsit enerváltan játszó Újpesttel találkoztunk ma, nem éreztem bennük a tüzet, mint az első mérkőzésen. Ami a saját csapatomat illeti, a mi kis költségvetésünkből, a heti egy edzésünkkel jó eredményt értünk el. A mai mérkőzésen a csapatommal elégedett vagyok, azt kértem, hogy egy góllal győzzünk, és ezt hozták is. A harmadik helyért a győzelemre fogunk játszani. Gratulálok az Újpestnek a továbbjutáshoz, és az NB I-hez.
Lengyel Attila (Újpest FC):
- Amit az öltözőben megbeszéltünk, azt nem sikerült végrehajtani. A fürediek többször mögénk kerültek, a bár sikerült vezetnünk, sok volt a pontatlan passz. Többen is sérüléssel vállalták a játékot: Szűcs Ricsi talán kezdődő sérvvel, Pátrovics Attila pedig még az előző mérkőzésen összeszedett részleges izomszakadással. Ma ennyi jött össze. Sokszor az volt a baj, hogy próbáltunk a közönségnek játszani, és ezért eggyel többet passzoltunk a kelleténél. De legalább szép gólokat szereztünk. Feljutottunk az NB I-be, ez volt a cél, és azért a mai meccsen sem vallottunk szégyent. Egész tavasszal nagy volt rajtunk a nyomás, hiszen tudtuk, hogy minden mérkőzésen győznünk kell, ha jövőre az első osztályban akarunk játszani. Ma egy kicsit kényelmesebben játszottunk, de a döntőre újra fel fogunk pörögni. Köszönjük a szurkolóknak, hogy elkísértek minket, ők megérdemelték volna, hogy ma is győzzünk. Ezért van bennem egy kis hiányérzet. Az egészen elképesztő, ahogy végig szurkolták a meccset, majd a parkolóban görögtüzekkel várták a csapatot, sőt még hazafelé az autópályán is megállítottak minket a benzinkútnál, hogy még tovább ünnepeljenek velünk. Köszönjük! Az Ózd a hírek szerint nagyon kemény, brusztos csapat. Az első mérkőzésen megpróbálunk szoros eredményt elérni, természetesen a győzelemre fogunk játszani idegenben is, hogy aztán remélhetőleg hazai pályán, telt ház előtt megszerezzük a bajnoki címet.
Változások a keretben:
Érkezett:
Szente Tamás (edző)
Milavecz Kevin (Maglódi TC)
Lucas Moreira (Lusitania, POR)
Szűcs Attila (UTE)
Fischer Zsigmond (Mad Dogs)
Burger Botond (Dunakeszi VS)
Czerman Márk (UTE)
Kasza Dániel (UTE)
Medveczki Máté (UTE)
Thiago Cardoso (MEC, BRA)
Szente Bence (Aramis)
Távozott:
Moga Lóránt (edző)
Harnisch Ákos (visszavonult)
Horváth Barnabás (TFSE)
Horváth Benedek (Veszprém)
Lipl Noel (Veszprém)
Klacsák Bence (Aramis)
Katona Noel (Rubeola)
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
5 assziszt: Bozidar Simic
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai