Feljutottunk! Balatonfüred 6-5 Újpest FC
Ritka, hogy egy csapat és szurkolótábora önfeledten ünnepeljen egy vereség után, ám Balatonfüreden nem osztott, nem szorzott az, hogy együttesünk 6-5-ös vereséget szenvedett, hisz az első meccsen aratott kiütéses győzelem után, így is magabiztosan, 16-7-es összesítéssel lépett túl az előzetesen a bajnoki cím legnagyobb várományosának titulált Balaton-partiakon.
Balatonfüred, 80 néző
Játékvezetők: Solymosi András, Farkas Balázs (Futó Tamás)
Balatonfüred: Komáromi - Czefernek, Kiss, Krizbai, Kenéz Cs.: Kénoszt, Fogarasi, Gerván, Varga, Simonyai (k) Játékos-edző: Kénoszt Ferenc
Újpest FC: Pátrovics - Takó, Zoufal, Kerényi, Fülep Cs.: Gál, Szűcs, Poncok, Totika, Sós, Janta Z. (k) Szakmai igazgató: Lengyel Attila
Gólszerzők: Krizbai (12., 32., 35., 38.), Kénoszt (10.), Czefernek (35.), ill. Zoufal (10., 23.), Poncok (5.), Szűcs (31.), Totika (39.)
Sárga lap: Takó (38.)
Csapatunk birtokolta többet a labdát, a Balaton-partiak pedig csak elvétve jutottak el kapunkig, amelyet a múlt heti sérülése után még nem teljesen egészséges Pátrovics védett ezen az estén is.
Az ötödik percben villámgyors kontra végén Poncok játszott össze Szűccsel, majd a visszakapott labdát Komáromi mellett a hazai kapuba helyezte. (0-1)
Bő tíz percen keresztül szinte csak az Újpest volt a pályán, az első igazi helyzetét aztán gólra váltotta a Balatonfüred: Krizbai labdaszerzése után Kénoszt vette be kapunkat. (1-1)
Nem örülhettek sokáig a balatonfürediek az egyenlítésnek, ugyanis a középkezdés után Takó remek passzát Zoufal váltotta gólra, ezzel pedig ismét az Újpestnél volt az előny. (1-2)
Alig telt el újabb egy perc és az alapszakasz gólkirálya Krizbai tudott eredményes lenni. A 24 esztendős játékos kontratámadás végén lőtt kimozduló kapusunk mellett a hálóba, úgy, hogy a labda a jobb kapufát is érintette. (2-2)
A gyors "gólpárbaj" után ismét visszaesett a tempó, de azért egy-egy nagyobb helyzet akadt még mindkét oldalon, azonban előbb Pátrovics fogott nagyot Fogarasi 9 méterről megeresztett bombája után, majd a hatodik hazai fault után járó kisbüntetőt Takó lőtte Komáromiba.
Fordulás után felpörgette a tempót a Balatonfüred, ez pedig több pontatlansággal járt a játékukban. Ezt használta ki a 23. percben Zoufal is, akit Kerényi hozott kihagyhatatlan helyzetbe a kaputól 7 méterre érkezve. (2-3)
Bő tíz perccel a találkozó vége előtt a jó teljesítmén yt nyújtó Pátrovics lejött, helyét - akárcsak az első meccsen - Janta Z. vette át. A hajrát ismét csak mi nyitottuk góllal. Szűcs szerzett labdát saját térfelünk közepén, majd remek szóló végén, úgy emelte el a labdát a kimozduló Komáromi mellett, hogy az a kapufáról vágódott a gólvonal mögé. (2-4)
Ahogyan az első játékrész során, úgy most is korán érkezett második gólunkra a válasz, Krizbai tízméteres, lapos lövése talált utat kapunkba. (3-4)
Két újabb gyors góllal aztán fordítani is tudtak a hazaiak előbb Czefernek (4-4) bivaly lövése vágódott a kapunk jobb oldalába, majd egy sakk-mattig játszott akció végén Krizbai (5-4) szerezte meg a hazaiak ötödik találatát. Ezzel a mérkőzésen először előnybe került a Balatonfüred, ám összesítésben még így is kilenc gól volt a két csapat között a mieink javára...
Hogy az alapszakasz során 44 majd az ETO U21 ellen újabb 8 gólig jutó Krizbai számára ne érjen véget keserű szájízzel az idei bajnokság, a 38. percben megszerezte a találkozó során saját maga negyedik, csapata hatodik gólját, amivel bebiztosította csapata számára a győzelmet. (6-4)
Az utolsó percben Totika révén még szépített együttesünk - aki Gál centerezése után talált a kapuba - így a vége 6-5 lett a Balatonfüred javára, amely némiképpen kozmetikázta egy héttel korábbi vereségét, ám összesítésben 16-7-es gólkülönbséggel búcsúzott a rájátszástól, és a feljutásról szövögetett terveitől is.
Számunkra pedig eljött az öröm ideje, hisz a csapat teljesítette a célt, már biztos résztvevője az NB1 2010-2011-es küzdelmeinek, csupán az a kérdés, bajnokként vagy másodikként jut az élvonalba. Ez az Ózd ellen dől majd el a fináléban.
Változások a keretben:
Érkezett:
Szente Tamás (edző)
Milavecz Kevin (Maglódi TC)
Lucas Moreira (Lusitania, POR)
Szűcs Attila (UTE)
Fischer Zsigmond (Mad Dogs)
Burger Botond (Dunakeszi VS)
Czerman Márk (UTE)
Kasza Dániel (UTE)
Medveczki Máté (UTE)
Thiago Cardoso (MEC, BRA)
Szente Bence (Aramis)
Távozott:
Moga Lóránt (edző)
Harnisch Ákos (visszavonult)
Horváth Barnabás (TFSE)
Horváth Benedek (Veszprém)
Lipl Noel (Veszprém)
Klacsák Bence (Aramis)
Katona Noel (Rubeola)
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
5 assziszt: Bozidar Simic
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai