Pátrovics Attila újra a kerettel gyakorolt

1.edzes-jaték.jpg

Csütörtök este negyed 9-kor a Halassy Olivér Sportcentrumban gyűlt össze csapatunk. Futsalosaink egy negyed órás edzői feladatismertetés után vonultak a játéktérre, hogy a női kézilabdások után átvegyék a terepet.

A hétfői kétkapus játék után csütörtökön már taktikai és technikai elemek gyakorlásán volt a hangsúly. Elsőként a labdakihozatali és a védekezési feladatokat próbáltak elsajátítani játékosaink, három négyes csoportban, Jávor István irányítása mellett, míg a két kapus, Janta Zoltán, és az újra a csapattal gyakorló Pátrovics Attila elvonultak a másik kapuhoz Haffner György kapusedző vezetésével.

A mintegy másfél órás tréning középső részében a támadásvezetés gyakorlása volt soron, majd összetett feladatokkal zárult az edzés.

Sajnos a tavalyi csapatunkból a Kerényi, Zoufal, Gál hármas egyre valószínübb, hogy nem tudja vállalni az első osztályt, de Poncok Csaba szereplése is kérdéses.

Új fiú, az AC Villámtól érkező Tvaruska Attila, de rajta kívül is sok új arccal ismerkedhettünk meg az edzésen. Botos Roland, Ködöböcz Tibor, Pánczél József, Fekete Gábor, Szondi László, Papp Benedek és Gudovics Attila is a héten kapcsolódott be a csapat munkájába, de hogy közülük kik lesznek a játékosaink arra még néhány edzést várni kell.

A három újonnan próbálkozó kapus közül egyiküktől már elkőszönt a szakmai vezetés, míg az egyébként biztatóan bemutatkozó Csicsó Sándorra műtét vár.

Legközelebb hétfőn találkoznak újra játékosaink, ekkor már újra a Láng Csarnokban lesz az edzés, este 8 órától.