1% - az utánpótlásért! Adószámunk:18135705-1-41

A bajnokság fordulóinak párosítása

mlsz logó.jpg

Mint tegnapi hírünkben beszámoltunk róla, az MLSZ elkészítette a futsal NB I 2010-2011. évi fordulóinak párosítását. A sorsolásnál figyelembe vették csapatunk azon kérését, hogy az első fordulóban - a Láng Csarnok foglaltsága miatt - idegenben lépjen pályára. A bajnokság szeptember 13-án kezdődik, ekkor a Cső-Montage otthonában lépünk fel. Első hazai találkozónkat holnapi edzőpartnerünk, a Rubeola FC Csömör ellen játsszuk, 2010. szeptember 20-án, 20:30 órás kezdettel. A sokak által várt Ferencváros elleni mérkőzésre a 9. fordulóban kerül sor.

Az NB II döntőjének visszavágója a 3. játéknapon lesz, ekkor Ózdra látogat csapatunk. Második hazai mérkőzésünkön már igazi nagyágyút fogadunk, a bajnoki második MVFC Berettyóújfalu érkezik a Rozsnyai útra.

Ezután két idegenbeli találkozó következhet, ha az MLSZ elnöksége elfogadja a Gyöngyös fellebbezését, akiknek a nevezését nem fogadta el sem a Versenybizottság, sem a Fellebviteli Bizottság. Amennyiben a gyöngyösiek nem indulhatnak, úgy az 5. fordulóban szabadnapos lesz az Újpest FC. A 6. fordulóban pedig - várhatóan TV-s mérkőzésen - a bajnok győriek fogadják csapatunkat.

A sokak által várt Ferencváros elleni találkozóra a 9. fordulóban, várhatóan november 29-én, az Újpest pályaválasztásával kerül sor. Míg az őszi idény zárásaként, Karácsony előtti utolsó hétvégén a Colorspectrum Aramist fogadjuk.

Az Újpest FC őszi mérkőzései:

  1. forduló 2010. 09. 13. Üllő FC Cső-Montage - Újpest FC

  2. forduló 2010. 09. 20. Újpest FC - Rubeola FC Csömör

  3. forduló 2010. 09. 27. Ózd Városi SE - Újpest FC

  4. forduló 2010. 10. 11. Újpest FC - MVFC Berettyóújfalu

  5. forduló 2010. 10. 25. Gyöngyös - Újpest FC

  6. forduló 2010. 11. 01. Rába ETO - Újpest FC

  7. forduló 2010. 11. 08. Újpest FC - Borsod Volán Szabadidőközpont

  8. forduló 2010. 11. 15. Vasas Fortuna Futsal - Újpest FC

  9. forduló 2010. 11. 29. Újpest FC - FTC-6x6 Taxi

10. forduló 2010. 12. 06. DASE Huszárok Nyíradony - Újpest FC

11. forduló 2010. 12. 20. Újpest FC - Colorspectrum Aramis