Következő ellenfelünk: Gyöngyösi FBSK

gyongyos.jpg

Egyhetes bajnoki szünet után folytatódik hétfőn este a futsal NB I-es bajnokság. Csapatunk az ötödik fordulóban Gyöngyösre látogat, ellenfelünk az igen hangzatos nevű Gyöngyösi Futsal & BeachSoccer Klub Medical-Investment lesz. A magyar strandlabdarúgó válogatottra épülő csapat 2009-ben jutott fel az NB I-be a másodosztályú bajnokság megnyerésével, majd első idényében a 6. helyen végzett. Az idei pontvadászatban 4 forduló után a 9. helyen állnak.

A klub az idén már túl van egy edzőcserén. Nagy Gábor - aki a város nagypályás futballcsapatánál is edzősködik - a túlzott leterheltsége miatt nem tudta tovább vállalni a futsal csapat irányítását is. Így a klub közös megegyezéssel szerződést bontott a trénerrel, és október elsejétől ismét Kovács Kálmán lett a vezetőedző. Kovács Kálmán volt a klub első edzője, sőt az ő irányításával jutott fel a csapat az NB II-ből.

A játékoskeretükben olyan ismert neveket találhatunk, mint az Újpest nagypályás csapatában is megfordult Weisz Tamás, aki 3 gólt szerzett eddig a bajnokságban, valamint a strandlabdarúgó válogatottban szintén állandó szereplő Fekete Viktor, Besenyei Ferenc, Mohácsi Gábor, Simonyi Gábor, Ábel Péter, Badalik Szabolcs, Ficsor Dávid és Forgács Dániel, akik legutóbb Lisszabonban vitték hátukon a nemzeti csapatot. Az Európai szuperdöntő alsóházában, végül negyedik helyen zárt az együttes, amely jelenleg az BSWW európai világranglistáján nyolcadik helyet foglal el.

A strandlabdarúgás és a futsal között azonban, akad bőven különbség.

Ezt bizonyítja, hogy a gyöngyösiek rosszul kezdték a bajnokságot, hiszen Ózdon beleszaladtak egy 7-0-ás vereségbe, de a második fordulóban hazai pályán máris javítottak az FTC 7-3-as legyőzésével. Harmadik mérkőzésükön a Berettyót fogadták, és kaptak ki 5-1-re, míg az előző játéknapon a Huszárok otthonában értek el 4-4-es döntetlent.

Ezzel négy forduló után egy győzelem, egy döntetlen és két vereség hétfői ellenfelünk mérlege, és a tabella kilencedik helyén állnak.Az eddigi eredmények alapján háromesélyesnek tűnik a találkozó, így biztosan nagy küzdelmet láthat az, aki elkíséri csapatunkat a mindössze 75 km-re lévő városba.

A hétfői összecsapás 19 órakor veszi kezdetét a Gábor Áron utcai Sportcsarnokban.