Jávor István: "Szeretnénk jó eredményt elérni"

IMG_3559.JPG

Két hét után folytatódik az NB I-es futsal bajnokság. Hétfőn csapatunk a három pont megszerzésének reményében Gyöngyösre látogat. Nem lehet a keret tagja a sérült Fülep Norbert, a három meccses eltiltását megkezdő Freud Gábor, valamint a hétvégén nagypályán kiállított Szimcsák Tamás sem. Újra lehetőséget kap viszont két centerposzton figyelembe vehető játékosunk, Totika Béla és Smiri Norbert. Jávor István vezetőedző nagy küzdelmet vár a mérkőzéstől, és 50-50%-ban látja a két csapat esélyeit.

Jávor István:
– A két hetes szünet alatt főleg az eddig megtanult dolgok gyakorlására helyeztük a hangsúlyt. Így elsősorban a védekezést, és a pontrúgásokat próbáltuk tökéletesíteni. Sajnos azonban csak két edzés volt, amikor maximális létszámmal tudtunk edzeni. Ez lett volna az első olyan mérkőzés, amikor a játékosok között nagy csata alakulhatott volna ki a csapatba kerülésért, de a sérülések és eltiltások keresztülhúzták ezt. Fülep Norbert biztosan nem tud játszani és Takó Csaba sem teljesen egészséges. Szimcsák Tamást kiállították a hétvégén, így az eltiltott Freud Gabi mellett ő sem játszhat. Ami a mérkőzést illeti 50-50%-os esélyt látok a találkozón. A gyöngyösiekről eddig furcsa kép alakult ki bennem, hiszen a gyengébb csapatok ellen szenvednek, - kikaptak az Ózdtól, döntetlent játszottak a Huszárokkal - ugyanakkor legyőzték a Ferencvárost, és jól helytálltak a Berettyó ellen, hiszen csak 5 gólt kaptak. Bemutatták, hogy tudnak jól védekezni. Rutinos játékosok vannak a csapatukban, jó képességű játékosokkal rendelkeznek, mint például Fekete Viktor. A mi csapatunknak ezek azok a mérkőzések, amelyeknek az eredménye sokat számít, hiszen a Berettyó elleni vereség boritékolható volt. Kíváncsan várom én is a találkozót, nem tudni a Gyöngyös melyik arcát fogja mutatni. Mindenesetre szeretnénk jó eredményt elérni ellenük is.

A várható keret: Pátrovics, Hell - kapusok, Zoufal, Kurucz, Takó, Botos, Gál, Smiri, Poncok, Szűcs, Totika, Tvaruska - mezőnyjátékosok.