Gyöngyös-Újpest: Edzői értékelések

IMG_8630.JPG

A Gyöngyös-Újpest (2-3) mérkőzés után mindkét csapat edzője nyilatkozott honlapunknak. A hazaiak részéről Berkes László azt emelte ki, hogy a mai mérkőzésen a győzniakarás diadalmaskodott, míg Jávor István, az Újpest FC vezetőedzője szerint már előbb is eldönthettük volna a három pont sorsát.

Berkes László:
– Mi játszottuk a futballt, mégis az Újpest rúgta a gólokat. Sajnos nem úgy használtuk ki a helyzeteinket, ahogy kellett volna, az utolsó passzokat elrontottuk, ők pedig kontrából mindig veszélyt jelentettek számunkra, így arra is figyelnünk kellett. Emellett ki kell emelnem, hogy nagyon jól védett a lilák kapusa. Gratulálok az Újpest csapatának, nagyon sportszerűen játszottak, a győzniakarás diadalmaskodott felettünk, így megérdemelten nyerték meg a találkozót.

Jávor István:
– Azt kaptam a mérkőzéstől, amit vártam. Hasonló erők küzdelmét láthattuk, bár a második félidőben hamarabb is eldönthettük volna a meccset. Mi azt játszottuk, amit kellett. Az ellenfél nagyon jó erőkből álló csapat, de úgy érzem, hogy több igazi gólhelyzetünk volt, így megérdemelt győzelmet arattunk. Döntő volt, hogy 2-2 után fel tudtunk állni, és egy szabadrúgás-kombináció után újra megszereztük a vezetést. Az emberhátrányos szituációt pedig remekül levédekeztük. Azt tudtuk, hogy a Gyöngyös nagyon jól játszik fórban, hisz ebből a Huszárok ellen négy gólt is elért, így felkészültünk rá, és hiba nélkül megoldottuk. Ismét csapatként értük el a sikert, és ez óriási dolog. Nem is szívesen emelnék ki senkit a csapatból. Gyűjtögetjük szorgosan a pontokat, jól védekezünk. A támadójátékunk még inkább ötletszerű, de vannak olyan jó játékosaink, hogy megoldják előrefele a játékot. Védekezésünk kezd tudatossá válni, bár sokkal több munkát kell még belefektetni, hogy tökéletessé váljon. Ennyi edzés mellett, ennyire telik, de úgy érzem, hogy eddig maximálisan helytálltunk. Köszönjük a szurkolótáborunk fantasztikus buzdítását!