Újpest–Aramis: Edzői értékelések

IMG_7186.JPG

A kiélezett és remek mérkőzés után mindkét edzőt megszólaltattuk. Frank Tamás, a Colorspectrum Aramis vezetőedzője szerint, ha szerencsével is, de megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, míg Jávor István, az Újpest FC gólt is szerző játékos-edzője úgy gondolja, hogy az 5+1-es rutinnal tudtunk csak lépést tartani az Aramissal, de futsalban egyértelműen alulmaradtunk.

Frank Tamás:
– 3-0-s vezetés után enyhe kifejezés, ha azt mondom, hogy könnyelműek voltunk, és saját hibáinkból visszahoztuk a meccsbe az Újpestet. Ezután az Újpest is magára talált, de azt gondolom, hogy a mérkőzés egészét tekintve a helyzetek és a mutatott játék alapján is teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Az első félidőben olyan fatális hibákat követtünk el, amelyeket az NB II-ben sem lehet megcsinálni.  A szünetben azt kértem a játékosoktól, hogy agresszívebben, még többet futva próbálják meg megfordítani a mérkőzést. Ez hellyel-közzel sikerült is, de ahogy lenni szokott, megkaptuk megint az egyenlítő gólt. Onnantól kezdve pedig egy nagyon érdekes mérkőzés kerekedett. Ekkor talán a szerencse is velünk volt, de a befektetett munka alapján úgy érzem, hogy megérdemeltük a győzelmet.

Jávor István:
– Nem tettünk csodát, amikor visszajöttünk 0-3-ról, egyszerűen nem szabad úgy kezdeni, ahogyan azt mi megtettük. Alapvetően jó futballisták játszanak itt, de futsalozni még mindig nem igazán tudunk csapatként. Amíg futsal-elemekkel próbáltunk operálni, addig nem működtek a dolgaink. Abban a pillanatban, hogy váltottunk és elkezdtünk egyszerűen csak játszani, előjött az az 5+1-es rutin, ami a csapatban megvan. Sikerült egy gólt szerezni és egyszerűen belelkesültünk, 4-4-ig jól is alakultak a dolgok. Poncok Csabi kapufájáért óriási kár, hiszen az üres kaput kellett volna csak eltalálni és akkor megint nálunk az előny. Sajnos a végén megint bosszantó hibákat követtünk el. Nem akarok megbántani senkit, de olyan gólt kapni, mint amilyen az utolsó kettő volt, ezen a szinten nem lehet. Gratulálok az Aramisnak, a futsalt ma ők játszották.