Újpest FC-Ózd: Edzői értékelések
A 3-2-es Újpest győzelemmel véget ért mérkőzés után ózdi részről ezúttal Kohári Tibor technikai vezető nyilatkozott, miután Féder József vezetőedző eltiltását tölti. A sportvezető szerint egy kis szerencsével ők is megnyerhették volna a mérkőzést, de megérdemelt az Újpest győzelme. Jávor István, az Újpest FC vezetőedzője örül, hogy tartjuk a lépést az élbollyal, és ismét megköszönte a kilátogatók fergeteges buzdítását.
Kohári Tibor (technikai vezető):
Mint mindig, most is egy változatos mérkőzést játszottunk az Újpesttel. Mondom ezt úgy, hogy ősszel 4-0-ra nyertek nálunk, de akkor simán lehetett volna 8-6 is nekünk. Azt kaptuk az Újpesttől, amit vártunk, szervezett, zárt védekezésből gyors kontrákat vezettek. A két kapus most is kimagasló teljesítményt nyújtott, válogatott közeli teljesítményt láthattunk tőlük mind a két oldalon. Az első félidőben egyértelműen az Újpest játszott fölényben, több ziccert dolgoztak ki, jobban játszottak. A második félidő inkább kiegyenlített játékot hozott, sőt voltak olyan periódusok, amikor mi voltunk kezdeményezőbbek. Gratulálok az Újpestnek, mert nagyon szervezetten védekeztek, mindent megtettek a győzelem érdekében. Ha egy kicsivel nagyobb szerencsénk van, akkor megnyerhettük volna a mérkőzést, 2-2-nél egy az egyben mehettünk a kapusra, de kihagytuk a ziccert. Ettől függetlenül megérdemelt az Újpest győzelme. Számítottunk rá, hogy Monyók Petire jobban figyelnek majd a hazaiak, mert igen előkelő helyen áll a góllövőlistán. Talán most pont azon a poszton volt az Újpest a legjobb, amit mi gyengébbnek éreztünk. Mi a Gál Józsin akartuk megnyerni a mérkőzést, de a mai napon remek teljesítményt nyújtott, jól helyezkedett, nem érződött az a lassúsága, ami idáig. Az egy-egyeket nem tudtuk megnyerni vele szemben. Gratulálok neki ezúton is, mert elég gyors játékosokat sikerült semlegesítenie.
Jávor István:
A meccs előtt az öltözőben azt kértem a játékosoktól, hogy mindegy hogyan, de egy góllal nyerjük meg a mérkőzést. Mivel fegyelmezett csapat vagyunk, ezt teljesítették is. Most a legfontosabb a három pont megszerzése volt, mert így tudtuk tartani a lépést az élbollyal. Ettől függetlenül jobban játszottunk, mint az Ózd, de nagyon sok helyzetet kihagytunk, ami szerencsére ma nem bosszulta meg magát. Monyók Péter kikapcsolása fontos volt a mérkőzés szempontjából. Nagyon veszélyes játékos, aki az ellenfél legjobbja. Az ózdi kapus is remekül teljesített, többek között ennek is köszönhető, hogy nem tudtuk előbb eldönteni a mérkőzést. Múlt héten kevesebb helyzetünk volt, mégis több gólt lőttünk, ma nem voltunk elég hatékonyak helyzetkihasználásban. A mai győzelem a csapat sikere volt, örülök, hogy kapcsolatban maradtunk az élbollyal. Most még egy nehéz meccs vár ránk Berettyón, majd jön a szünet, ami jól fog jönni számunkra. Örülök, hogy győzelemmel tudtuk megörvendeztetni Törőcsik Andrást, reméljük, hogy nem bánta meg, hogy eljött. Bár a játék nem volt túl jó, de reméljük megérti, hogy újoncként elsősorban a három pont megszerzése volt a cél. Köszönjük a szurkolótáborunknak a bíztatást, akik kilátogattak, azok fergeteges hangulatot csináltak, reméljük legközelebb még többen jönnek.
Program
NB I., 7. forduló
2023.09.29., péntek 18:30
MVFC Berettyóújfalu
-
Újpest FC-220Volt
Berettyóújfalu,
Pálfi István Rendezvénycsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 6 | 6 | +19 | 18 |
2 | Veszprém | 6 | 5 | +15 | 16 |
3 | Berettyóújfalu | 6 | 3 | +7 | 10 |
4 | Újpest FC | 6 | 3 | +5 | 10 |
5 | Nyírbátor | 6 | 3 | +2 | 10 |
6 | Kecskemét | 6 | 3 | -2 | 9 |
7 | Nyíregyháza | 6 | 2 | +5 | 8 |
8 | Maglód | 6 | 2 | -9 | 7 |
9 | DEAC | 6 | 1 | 0 | 7 |
10 | Aramis | 6 | 1 | -3 | 5 |
11 | PEAC | 6 | 0 | -16 | 1 |
12 | MFA | 6 | 0 | -23 | 0 |
Házi góllövőlista 09.25.
5 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
4 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Bozidar Simic
1 gólos: Szieber Martin
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
5 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
2 assziszt: Horváth Benedek
2 assziszt: Horváth Barnabás
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Lipl Noel
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.25. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 62/37 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 38/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 54/16 |
Lipl Noel | 36/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai