15. forduló: Berettyóújfalura látogatunk!
Csapatunk hétfőn este Berettyóújfalura látogat, a bajnokság második helyén álló, Mezei-Vill otthonába. Nem túlzás azt állítani, a találkozó a 15. forduló rangadójának ígérkezik, hiszen a két együttest csupán három hely választja el egymástól a táblázaton.
A Mezei-Vill kétszeres magyar bajnok, a 2008-as, valamint a 2009-es idény során bizonyultak a liga legjobbjainak. Tavaly a Győr mögött a második helyen végeztek, a bajnoki döntőben 4-3-as és 3-2-es vereséget szenvedett az MVFC.
A csapat idén is a győriek első számú kihívóinak számít, ennek megfelelően, ezüstérmes pozícióban telelt. 11 őszi mérkőzésükből 10-et megnyertek, egyedül a Rába partjáról nem sikerült ponttal távozniuk.
A tavaszt aztán komoly meglepetésre vereséggel kezdték. A Takó Csaba vezette, kiesés elől menekülő Rubeola FC tudta elvinni a három pontot Berettyóból. A botlást követően két tekintélyt parancsoló diadal következett. Előbb Ózdon 9-5-re, majd hazai pályán, a Gyöngyös ellen nyertek 5-0-ra.
14 forduló után, 12 győzelemmel és 2 vereséggel állnak a liga második helyén. Gólkülönbségük 88-34, ezzel az ETO-val holtversenyben a legkevesebb gólt kapták az eddigi játéknapok során.
Házi gólkirályuk, a jelenleg 22 találatnál járó brazil, Michel.
A két csapat eddig egy alkalommal találkozott, 2010. október 11-én a Láng Sportcsarnokban. Az összecsapáson Szűcs Richárd góljával a mieink szereztek vezetést, majd 1-1-es döntetlennél került sor a térfélcserére. A második félidőben aztán felőrölte együttesünket az MVFC, és végül 7-1-es győzelmet aratott.
Az összecsapás 21:00-kor veszi kezdetét.
(fotó: futsal-hungary.hu)
Következő mérkőzés
VÉGET ÉRT A SZEZON!
2022-23. Tabella
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||
---|---|---|---|
H | csapat | M | P |
1 | Újpest FC-220Volt | 10 | 25 |
2 | Nyíregyháza | 10 | 22 |
3 | Magyar Futsal Ak. | 10 | 19 |
4 | Nyírbátor | 10 | 18 |
5 | Rubeola FC | 10 | 12 |
6 | ELTE-BEAC | 10 | 12 |
Hozott pontok: Újpest 7. Nyíregyháza 5, MFA 4, Nyírbátor 3, Rubeola 2, ELTE 1
Házi góllövőlista 05.22.
2022 - 23., NB I
30 gólos: Suscsák Máté (7)
17 gólos: Klacsák Bence (8)
14 gólos: Harnisch Ákos (4)
13 gólos: Östör Martin (9)
9 gólos: Lipl Noel (3)
9 gólos: Horváth Benedek (7)
8 gólos: Horváth Barnabás (3)
7 gólos: Dunai András
5 gólos: Lucas Moreira
4 gólos: Serginho
3 gólos: Szeghy Szabolcs (2)
1 gólos: Szieber Martin (1)
öngól: Cassemiro, Bencsik G., Maneca (1)
Zárójelben a rájátszásban elért gólok száma
Gólpasszok:
21 - Harnisch Ákos
16 - Szeghy Szabolcs
13 - Klacsák Bence
11 - Lipl Noel
6 - Dunai András
5 - Serginho
5 - Suscsák Máté
5 - Östör Martin
4 - Horváth Barnabás
4 - Horváth Benedek
1 - Lucas Moreira
1 - Szieber Martin
1 - Vámosi Marcell
2022-2023. Tabella
Férfi Futsal NB I Alapszakasz |
|||
---|---|---|---|
H. | csapat | M | P |
1 | Haladás | 22 | 54 |
2 | MVFC Berettyóújfalu | 22 | 49 |
3 | SG Kecskemét | 22 | 48 |
4 | 1.FC Veszprém | 22 | 48 |
5 | Aramis SE | 22 | 42 |
6 | DEAC | 22 | 42 |
7 | Újpest FC-220Volt | 22 | 28 |
8 | A Studio Nyíregyháza | 22 | 22 |
9 | MFA | 22 | 16 |
10 | Nyírbátor | 22 | 14 |
11 | Rubeola FC | 22 | 12 |
12 | ELTE-BEAC | 22 | 5 |
NBI összesített góllista
2010 - 2023.05.22. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 56/33 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Klacsák Bence | 32/17 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 48/13 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai