Sok hiányzóval Berettyóra - Több újoncot is avathatunk

_MG_0639-66-43-43-43.jpg

Hétfőn 21 órakor a bajnoki ezüstérmes MVFC Berettyóújfalu vendége lesz az Újpest Futsal Club. Jávor István vezetőedző nehéz helyzetben volt a csapat kijelölésekor, mert a keret több tagja nem áll a rendelkezésére a holnapi mérkőzésen, így igen tartalékosan utazik a gárda az egyik legnehezebb megmérettetésre.

Piroska András továbbra is sérült, de nem bevethető a mandulagyulladással bajlódó Tvaruska Attila sem. Munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt Zoufal Nándor, Gál József, Szimcsák Tamás, Riscutia Ákos, Smiri Norbert és Freud Gábor sem tarthat a csapattal, így több újonc is készül a nagy feladatra.

Ennek ellenére nem feltartott kezekkel lépünk pályára Berettyóújfaluban. A fiatalok készülnek arra, hogy megmutassák tudásukat.

Jávor István:
– A több hiányzó ellenére tisztes eredményt szeretnénk elérni az egyik legjobb magyar csapat otthonában. Bízom benne, hogy akik most megkapják a lehetőséget, azok tudnak élni vele. Az esélytelenség nyugalmával léphetünk pályára, ami még jól is elsülhet. Fiatal játékosaink eddig is együtt edzettek a csapattal, úgyhogy tisztában vannak a taktikai elemekkel, ezért nem lehet probléma ezen a téren. Ahogy hallottam szurkolóink a késői időpont ellenére is elkísérik a csapatot, ami biztosan jó hatással lesz a bemutatkozókra.

A várható keret: Pátrovics, Magyar G. (kapusok), Pető, Hollauer, Hrunevics, Jávor, Ködöböcz, Szűcs, Totika, Füstös, Poncok