Pénteken a címvédőt fogadjuk

IMG_9745_preview.jpg

Pénteken este az előző szezonban bajnok, kupa- és szuperkupa győztes Rába ETO látogat a Rozsnyai utcába. A 17. forduló egyik kiemelt mérkőzése lesz ez, amelyre szurkolóbarát időpontban, 19:30-as kezdettel kerül majd sor. A Győr világválogatott játékosa, Lódi Tamás élvezetes mérkőzésre számít.

A két csapat november 1-jén mérte össze erejét első alkalommal a bajnokságban. Akkor a mieink nagy csatában, 5-3-ra maradtak alul idegenben. Góljainkat Kurucz, Takó és Smiri szerezte. A „visszavágóra” pénteken este, 19:30-as kezdettel kerül sor.

Az őszi összecsapás online közvetítése elolvasható ITT!

A győri együttes jelenleg veretlenül vezeti a tabellát, azonban már nem százszázalékos. Első pontjaikat a legutóbbi fordulóban hullajtották el, Berettyóújfalun 2-2-es döntetlent játszottak a bajnokság második helyezettjével, ahol többek között az ex-újpesti Lódi Tamás is betalált

- Bízom abban, hogy sikerül egy jó meccset játszanunk majd az Újpesttel, sok néző előtt, remek hangulatban – mondta megkeresésünkre Lódi. Köztudott, hogy lila a vérem, de ezen a meccsen ezzel nem törődhetem. Presztízskérdés számunkra, hogy veretlenül lehetünk bajnokok, s miután idegenben egy pontot szereztünk Berettyóújfalun, erre most jó esélyünk van. Nem fogjuk félvállról venni a mérkőzést, és tudom, hogy az Újpest sem fog feltartott kézzel pályára lépni, mert kell nekik a pont. Nem készülők másképp a találkozóra, mint bármelyik másikra, bár azt még nem döntöttem el, hogy a 6-0-s pólómat felvegyem-e – zárta nevetve mondandóját a világválogatott futsalos.

A győriek a megszerezhető 47 pontból 46-tal állnak az élen, ez 97,88%-os teljesítmény. Ők szerezték messze a legtöbb gólt is a ligában, 16 találkozón 136-ot, ami 8,5 gól/meccs átlagot jelent. S ők kapták a legkevesebbet is – holtversenyben az MVFC Berettyóújfaluval -, 36-ot, ami 2,25-ös átlagnak felel meg.

Ők hozták le a legtöbb meccset kapott gól nélkül a bajnokságban, szám szerint négyet.

A legnagyobb arányú győzelmet is az ETO érte el, a 15. fordulóban 17-0-ra nyertek Ózdon.

A csapatban számos magyar válogatott futsalost találunk, elég csak megemlíteni Balázs Zoltán, Madarász János, Dróth Zoltán, Harnisch Ákos, Tóth Szabolcs, vagy épp Lódi Tamás nevét, akik együtt több száz válogatottságon vannak túl.

Melléjük érkezett még a nyáron több légiós, a román Al-ionai Ion, a marokkói-spanyol Fouad Amrani, a brazil Willian Neris, valamint Diogo Moreno, télen pedig Mincho.

A bajnokság góllövőlistáján második helyen áll 25 találatával Willian Neris, míg a második legeredményesebb győri, Madarász János 21 gólnál jár. Tíz gólnál többet szerzett már idén, Diogo Moreno (18), Harnisch Ákos (15), Dróth Zoltán (13), valamint Lódi Tamás (11) is a Rába ETO keretéből.  Ez a hat játékos szerezte a Győr góljainak több mint 75%-át.

A Rába ETO elleni mérkőzésre a szezon elején meghirdetett kiemelt jegyárak vonatkoznak, ennek megfelelően a felnőtt belépők 1000, a diákjegyek 700 Ft-ba kerülnek a találkozóra. Az erős ellenfél ellen elkél a buzdítás, a lelátói támogatás, csak együtt lehetünk képesek meglepetést elérni!