Pedro kihagyja az utolsó fordulót

_MG_8656.jpg

Úgy látszik minden meccsen elveszítünk egy újabb játékost. A Ferencváros ellen a bemelegítés során megsérült Totika Béla után most az előző mérkőzésünkön kiállított Pátrovics Attila is kénytelen lesz kihagyni az utolsó fordulót.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága egy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta csapatunk kapusát. A hálóőrt hétfőn, a Nyíradonyi Huszárok ellen állították ki, második sárga lap után, a találkozó 37. percében. Az eddig minden meccsen szereplő játékosunk a határozat értelmében nem léphet pályára az alapszakasz utolsó fordulójában, a Colorspectrum Aramis ellen.

Jávor István gondjai így tovább nőnek. Felsorolni is nehéz lenne azokat a játékosainkat, akik a tavasz elején még a csapat segítségére lehettek, a tavasz legfontosabb mérkőzésén pedig nem állhatnak a vezetőedző rendelkezésére.

Azonban nincs mit tenni, most már nélkülük kell kiharcolnia csapatunknak a rájátszást érő helyezést.