Pénteken a sereghajtó nagymarosiakat fogadjuk!

A 10. fordulóját rendezik pénteken a futsal NB II-ben. Az Újpest FC-220Volt hazai pályán, a Pozsonyi úti Halassy Olivér Sportközpontban fogadja a tabella sereghajtóját, a Garvittax néven szereplő nagymarosi csapatot. Sajnos ezúttal is többen hiányoznak majd Tóth Keve csapatából. Eltiltás miatt nem lehet ott az elmúlt mérkőzésen kiállított kapusunk, Kistájer Ottó, aki két mérkőzéses eltiltást kapott a Tolnán begyűjtött piros lapja miatt, valamint tavalyi házi gólkirályunk, Torma László sem, akit még a Dunakeszi ellen állítottak ki a játékvezetők, és szintén kétmérkőzéses eltiltást kapott, amely ezzel a találkozóval fog letelni.

A nagymarosiak az eddig eltelt 9 forduló alatt 3 pontot szereztek, mégpedig a Tolna otthonából távoztak meglepetésre győztesen, ahol mi a múlt héten 4-1-es vereséget szenvedtünk. A többi mérkőzésen vereséget szenvedtek, legutóbb a Dream Team gárdájától, és ezzel csúsztak vissza a tabella utolsó helyére.

Első pénteki hazai mérkőzésünkön a cél a győzelem, és hogy kissé felzárkózzunk az első öt helyezettre. A találkozó 20 óra 20 perckor kezdődik.