NB II., 14. forduló: Újpest FC-220Volt – Romhány 3-8 (3-3) – A hajrára elfogytunk
Nem sikerült szépre a búcsú: csapatunk az őszi idény utolsó fordulójában a bajnokság ötödik helyén álló Romhányt fogadta, és bár az első félidőben még háromgólos hátrányból fel tudott állni, a második félidőre, köszönhetően a rövid kispadnak, elfogyott az erő, és ezt a vendégcsapat az utolsó hat percben kegyetlenül kihasználta, elképesztő hajrával 8-3-as sikert érve így el. Csapatunk így zsinórban négy veretlenül megvívott találkozót követően szenvedett ismét vereséget és a tabella hatodik helyén telel.
JEGYZŐKÖNYV:
Az első percek nagy rohanással teltek, melyben csapatunk több helyzetet is kidolgozott, egyszer a kapufát is eltaláltuk, de nem sikerült előnyt szerezni, majd megrázta magát a vendégcsapat, és az Újpestben is megforduló Grenyó Dániel révén egy perc alatt szerzett kétgólos előnyt. Sőt a félidő derekán Pócsi tovább növelte a romhányiak előnyét.
Csapatunk azonban nem adta fel, és három perc alatt kiegyenlítette a háromgólos hátrányt. Előbb Munkácsi fordult le szépen emberéről,és lőtt a hosszú sarokba, majd Sós labdaszerzése, és remek passza után Torma lőtte ki a hosszú sarkot. Végül ismét Sós volt az előkészítő, a kifutó kapus mellett középre tett labdájára Ötvös csúszott be, és az üres kapuba továbbította a labdát, mellyel ki is alakította az első játékrész eredményét. (3-3)
A második félidőben sokáig csak helyzetek adódtak mindkét oldalon. Nem is kicsik! A 34. percben aztán megtört a jég! Grenyó előtt maradt szeencsésen a labda szép cseleit követően, majd a hálóba passzolt. Csapatunkon pedig kiütköztek a fáradtság jelei. A vendégek ekkor már különösebb megerőltetés nélkül érték el góljaikat. Volt játékosunk, Grenyó Dani végül ötig jutott, és pont ennyi lett a különbség is a két csapat között. (3-8)
Most egy hónap szünet következik a bajnokságban. Az Újpest FC-220Volt a 6. helyről várhatja a folytatást. Legközelebb január 13-án a Vác otthonában lépünk pályára.
Szurkolóinknak köszönjük az egész éves bíztatást! Találkozunk 2014-ben!
Változások a keretben:
Érkezett:
Szente Tamás (edző)
Milavecz Kevin (Maglódi TC)
Lucas Moreira (Lusitania, POR)
Szűcs Attila (UTE)
Fischer Zsigmond (Mad Dogs)
Burger Botond (Dunakeszi VS)
Czerman Márk (UTE)
Kasza Dániel (UTE)
Medveczki Máté (UTE)
Thiago Cardoso (MEC, BRA)
Szente Bence (Aramis)
Távozott:
Moga Lóránt (edző)
Harnisch Ákos (visszavonult)
Horváth Barnabás (TFSE)
Horváth Benedek (Veszprém)
Lipl Noel (Veszprém)
Klacsák Bence (Aramis)
Katona Noel (Rubeola)
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
5 assziszt: Bozidar Simic
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai