Következő mérkőzés

NB I., Alsóházi rájátszás, 5. forduló

Újpest RFC-220Volt - Nyírgyulaj KSE

2021.04.19., hétfő, 20:45 óra
UTE Sportcsarnok

Puebla: Újabb 1 év!

Megállapodott egymással Sólyom Sándor, a Puebla Tanácsadó Kft. elnök-vezérigazgatója és Sós László, az Újpest FC-220Volt elnöke, és ennek alapján a Puebla utalványokat kibocsájtó és forgalmazó cég újabb egy évig lesz klubunk egyik főtámogatója. Ezzel az Újpest FC-220Volt azzal büszkélkedhet, hogy névszponzora mellett másik jelentős támogatóját is megtartotta.

A Puebla Tanácsadó Kft. 2005-ben kezdte meg tevékenységét. A társaság költség-racionalizálási konstrukciókat ajánl Partnereinek, folyamatosan igazodva a mindenkori gazdasági környezethez.

Fő profiljuk az utalvány kibocsátás és forgalmazás. Az elmúlt évek dinamikus növekedése eredményeként elismert piaci szereplővé váltak, megbízható, szilárd alapokon álló magyar cégként.

Elsődleges céljuk, hogy költséghatékony módszerekkel azonnal jelentkező pénzügyi előnyökhöz segítsék Ügyfeleiket. Fontosnak tartják Partnereik pontos, precíz, gyors és rugalmas kiszolgálását, illetve nagy hangsúlyt fektetnek a jogszabályok maradéktalan betartására.

Érezhetően 2008-ban, ugrásszerűen pedig 2009-ben nőtt a forgalom, majd 2010. évben is sikerült a duplázás! Ez a növekedés szükségessé tette minél több iroda megnyitását, hiszen a munkáltatói Partnereik számának megugrása mellett intenzíven bővül elfogadóhelyi hálózatuk is. 2011. elejére 20 iroda áll Ügyfeleik rendelkezésére szerte az országban, így gyorsabban és rugalmasabban tudják kiszolgálni Partnereiket.

2011. a cafeteria területén is változásokat hozott. Megváltozott az adómentesen és kedvezményes adózással adható juttatások köre. A korábbi évekhez hasonlóan idén is egyedi javaslatokkal állnak elő, olyanokkal, melyek segítségével az egyik legfontosabb munkáltatói cél, a munkaerő megtartása optimális költségszinttel megvalósítható. Diszkont áron értékesítésre kerülő utalványaikkal akár kis- és nagy létszámú munkáltató esetében is jelentős megtakarítás érhető el.

A Puebla Tanácsadó Kft.-ről, és a cég által forgalmazott utalványokról bővebb információt a www.pueblacafeteria.hu weboldalon találnak kedves szurkolóink.