
NB II., 16. forduló: Újpest FC-220Volt – Dunaújváros 1-3 (1-2) – Ráijesztettünk a dobogósra!
A mai nap folyamán újabb két átigazolást sikerült elintézni, így az NB I-es Nagykátából Kovács Norbert és a visszalépő, szintén első osztályú RFC-ből Dalmady István - aki első szezonunkban már volt klubunk játékosa - is csatlakozott csapatunkhoz a Dunaújvárosi Főiskola elleni találkozóra. Első újpesti színekben lejátszandó találkozójára készült Balaskó Iván is, pont volt futsal csapata ellenében. A meccs óriási csatát hozott, az első félidőben a vendégek kétgólos előnyt szereztek, de Balaskó Iván szépített, sőt 10 m-esével egyenlíthettünk volna, de a találkozón végig remekül védő Rigó hárította lövését. Hogy mennyire megleptük az újvárosiakat, mi sem bizonyítja jobban, hogy a második játékrészre becserélte magát játékos edzőjük, Nagy Attila is. Óriási csata folyt a pályán, felvettük a versenyt a tabellán második helyen álló Green-Pet FC-vel, akik azonban egy kontra után megszerezték harmadik találatukat is. Bár helyzeteink adódtak, de nem tudtunk több gólt szerezni. Így a végig harcos, egyenlő erők küzdelmét hozó mérkőzésen 3-1-es vendég győzelem született. Összességében kijelenthető, hogy új játékosaink sokat hozzátettek a játékunkhoz, és kapusaink - Graeser Krisztián és Ivanics László - is jó napot fogtak ki. Az ilyen mérkőzések kellenek ahhoz, hogy újra megteljen a csarnok az újpesti szurkolókkal!
JEGYZŐKÖNYV:
Újpest FC-220Volt - Dunaújvárosi Főiskola Green-Pet FC 1-3 (1-2)
Halassy Sportcsarnok, 40 néző V.: Kovács P. (Gál, Temesi)
Újpest: Graeser - Torma, Dalmady, Kovács N., Füstös; Cs.: Ivanics L. (k), Balaskó, Mayer, Munkácsi, Molnár Vezetőedző: Tóth Keve
Dunaújváros: Rigó - Szabó G., Ivacs, Aradi, Márki; Cs.: Lieszkovszky, Németh T., Schrancz L., Facskó, Rajna, Tóth Á., Nagy A. Játékos-edző: Nagy Attila
Gólszerzők: Balaskó (17.), ill. Németh Z. (11.), Szabó G. (14., 32.)
Sárga lap: Balaskó (39.), ill. Schrancz (14.), Tóth Á. (17.)
Kiállítva: Dalmady (35.), ill. Aradi (15.)
Következő mérkőzések
Magyar Kupa, 3.forduló
Dunaújváros - Újpest FC
2025.12.08, Hétfő,
19:00 óra
Dunaújvárosi Egyetem
17.forduló:
SG Kecskemét - Újpest FC
2025.12.11. Csütörtök
18:30 óra
Messzi István Sportcsarnok
18.forduló:
Újpest FC - Veszprém
2025.12.29. Hétfő
20:00 óra
UTE Sportcsarnok(M4 Sport)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 16 | 16 | +52 | 48 |
| 2 | Újpest FC | 16 | 14 | +48 | 42 |
| 3 | Nyíregyháza | 16 | 10 | +67 | 34 |
| 4 | Nyírbátor | 17 | 8 | 9 | 26 |
| 5 | DEAC | 16 | 7 | +11 | 25 |
| 6 | Aramis | 16 | 7 | -8 | 22 |
| 7 | Kecskemét | 17 | 7 | -10 | 22 |
| 8 | PTE-PEAC | 16 | 6 | -16 | 19 |
| 9 | Berettyóújfalu | 16 | 4 | 0 | 16 |
| 10 | HOPE | 17 | 4 | -31 | 14 |
| 11 | MFA | 16 | 4 | -25 | 12 |
| 12 | Haladás | 17 | 1 | -97 | 4 |
Gól, gólpassz (12.06.)
Gólok:
21 gólos: Suscsák Máté
9 gólos: Pál Patrik
8 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Östör Martin
8 gólos: Thiago Cardoso
6 gólos: Czerman Márk
5 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
13 asziszt: Pál Patrik
11 asziszt: Lucas Moreira
6 asziszt: Östör Martin
6 asziszt: Suscsák Máté
5 asziszt: Czerman Márk
4 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
1 asziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA:
Gólok:
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Sipos Gergő
Gólpasszok:
2 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kovács Benjamin
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2025.12.06. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 87/74 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 98/48 |
| Östör Martin | 127/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 67/34 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Czerman Márk | 46/27 |
| Thiago Cardoso | 48/27 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
