
Feltámadás 0-3-ról! - NB II., 18. forduló: Újpest FC-220Volt – ELTE-BEAC 5-5 (1-3)
Remek mérkőzésen pontot szereztünk az NB II felsőházához tartozó ELTE-BEAC ellen! A péntek esti találkozón az Újpest FC-220Volt 3-0-es hátrányba került a 17. percre, de sikerült szépíteni, sőt a második félidőben 4-3 is vezettünk, végül 5-5-ös döntetlen született, úgy hogy egyenlítő találatunk egy perccel a vége előtt született öt a négy elleni játékban!
Bravúrra készültek Tóth Keve tanítványai, és ennek megfelelően igen taktikus és visszafogott játékkal rukkolt elő mindkét csapat. Jól működött a védekezés mindkét oldalon, nálunk főleg az eltiltásából visszatérő Dalmadyban akadt el sok ELTE akció. Az első gólt a vendégek szerezték, amely nyíltabbá tette a találkozót, mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, ám a kapusok remekeltek. A szünet előtt nem sokkal azonban további két alkalommal is beköszöntött az egyetemi csapat, így 0-3 állt az eredményjelzőn amelyet a Munkácsival történő kényszerítője után Kovács Norbert szépített ki egy gyönyörű rövid felső sarkos bombagóllal.
A második félidőre feljebb toltuk a védekezésünket és támadóbb szellemben léptünk pályára, amelynek meg is lett az eredménye. Kovács Norbi egy az egyben megverte emberét, majd a kapus mellett a hosszúba lőtt. Két perccel később Sviatkó Sándor szerzett ugyanilyen találatot, így 3 perc alatt kiegyenlítettük az állást. Lendületbe maradt csapatunk, sőt Munkácsi Tibor közeli lövése utána már a vezetést is átvettük ! Nagyon felpörögtek az események mindkét csapat mindent beleadott a folytatásra. A 30. percben Dalmady kapott remek indítást, a pattogó labdát megpróbálta átemelni a kapus felett, ám Kinde elérte a labdát. Apró szépséghibája a történetnek, hogy már a hatoson kívül, amely azonban elkerülte a játékvezetők figyelmét, így szankció nélkül maradt az eset. Egy perccel később egy távoli bombagóllal egyenlített az ELTE, sőt két percre rá egy kapu előtti kavarodás és Ivanics bravúr után csak átvánszorgott a labda a gólvonalon így visszavette a vezetést a fehérben játszó vendég csapat. Az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve támadtunk, amely nem hozott eredményt. Az utolsó két percre 5 a 4 elleni játékkal álltunk fel, ami eredményre vezetett, Munkácsi alapvonalról visszapasszolt labdájára Sviatkó érkezett és kipúpózta a kaput. A gól után is volt még lehetőségünk, hiszen 5-5-ös állásnál is 5 a 4 ellen támadtunk de nem sikerült újabb gólt szerezni. A játék képe alapján reális döntetlen született, egy rendkívül izgalmas, helyenként jó színvonalú és szép találatokat hozó mérkőzésen. Nem választott rossz péntek esti programot az, aki kilátogatott a meccsre!
Folyatatás egy hét múlva pénteken az eddig veretlen Dunakeszi otthonában.
JEGYZŐKÖNYV:
Újpest FC-220Volt – ELTE-BEAC 5-5 (1-3)
Halassy Olivér Sportcsarnok, 50 néző V.: Hamza (Molnár, Juhász)
Újpest: Graeser – Torma, Kovács N., Dalmady, Sviatkó; Cs.: Ivanics L. (k), Balaskó, Mayer, Munkácsi T., Molnár F., Füstös Edző: Tóth Keve
ELTE: Lelkes – Kinde, Simon, Eőri, Árendás; Cs.: Breuer, Varga, Erdős, Kiss, Béni, Kinde Edző: Kénoszt Ferenc
Gól: Kovács N. (18., 21.) Sviatkó (23., 39.), Munkácsi (25.), ill. Simon (8.), Eőri (17., 33.), Varga (17.), Kiss (31.)
Sárga lap: Dalmady (22.), Kovács N. (39.), ill. Varga (37.)
Kiállítva: Kinde (40.)
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
